„Ember embernek farkasa” – ezért különösen megrázó most A bábjátékos a Rumbachban
A Pirkadatban M. Kende Péter Balázs Zoltán rendezővel beszélgetett a debreceni Csokonai Színház és a Maladype társulat közös előadásáról, A bábjátékosról, amely március 30-án ismét a Rumbach zsinagógában látható a Pészakfeszt keretében. A szó egyszerre esett a darab történetéről, a főhős belső összeomlásáról és arról is, hogy miért kap ma új, nyugtalanító jelentést egy ilyen előadás Európában.
Egy háború után is folytatódó belső fogság története
Balázs Zoltán szerint a darab középpontjában Smuel Finkelbaum áll, aki a háború előtt bábjátékos volt, a háborúban pedig elveszítette a feleségét és a születendő gyermekét is. A történet szerint évekkel a második világháború vége után, Berlinben él elzárva, és „nem hiszi el, hogy a háborúnak vége van”.
A rendező úgy írta le a figurát, mint aki egy alternatív valóságba menekül: ott próbál magának családot, rendet, napi rutint és biztonságot teremteni. Ez a világ egyszerre nyújt menedéket és zárja még mélyebbre a saját traumájába. A darab egyik legfontosabb kérdése éppen az, hogy lehet-e még visszatérni az életbe, és ha igen, milyen áron.
A báb nem kellék, hanem sors
A cím nem puszta metafora. Finkelbaum bábjátékosként a saját múltját, veszteségét és vágyait is bábokon keresztül próbálja újraformálni. A legfontosabb társa egy bábalak, Ruchele, aki egyszerre idézi meg az elveszített feleséget és válik a kiszolgáltatottság jelképévé.
Balázs Zoltán szerint a báb ebben az előadásban nemcsak színházi eszköz, hanem a kisebbségi lét, a manipulálhatóság és a kiszolgáltatottság lenyomata is. A figura egyszerre engedelmes társ és fájdalmas emlékeztető arra, milyen könnyen válhat az ember mások kezében mozgatható lénnyé.
Mozgás, zene, kabaré és törés
A rendező hangsúlyozta, hogy az előadás nem hagyományos realista játék. A szereplők egyszerre beszélnek, énekelnek és mozognak, a színpadi világ pedig a 20-as, 30-as, 40-es, 50-es évek hangulataiból, a kabaré nyelvéből és a bohócfigurák mögötti szomorúságból is építkezik.
Ez a forma szerinte nem öncélú. A szélsőséges lelkiállapotokat, a valóság és képzelet határán lebegő világot, valamint a főhős törékeny tudatát csak ilyen összművészeti eszközökkel lehet hitelesen megmutatni. A debreceni társulatot külön is méltatta: olyan színészekkel dolgozhatott, akiknek „az idegrendszerük, a humorérzékük és a saját hivatásukhoz való viszonyuk nagyon magas fokon van”.
A csend is része az előadásnak
A rendező arról is beszélt, hogy az előadás vége után rendszeresen hosszú csend marad a nézőtéren. Nem azért, mert a közönség bizonytalan, hanem mert az élmény nem engedi el azonnal a nézőt. A taps előtti csend itt nem üres szünet, hanem a feldolgozás ideje.
Balázs Zoltán szerint sokan ezért térnek vissza újra a produkcióhoz: mindig újabb réteget fedeznek fel benne, és nem letaglózva, hanem valamilyen belső munkára késztetve mennek haza.
Egy előadás, amelynek ma új súlya van
A beszélgetés egyik legerősebb része az volt, amikor szóba került: a produkció számos fesztiválmeghívást kapott, ezek közül többet vissza is mondtak. A rendező ennek hátterében a felerősödő antiszemitizmust látja. Ez különösen súlyossá teszi a darab újabb rumbachos bemutatóját, hiszen a mű nemcsak a holokauszt utáni túlélésről beszél, hanem arról is, hogyan válhat újra fenyegetővé az a közeg, amelyről sokan azt hitték, már mögöttünk van.
Balázs Zoltán egy mondatban foglalta össze a jelenidejűség keserű tapasztalatát: „ember embernek farkasa”. A bábjátékos ezért nem pusztán emlékezés, hanem figyelmeztetés is.
Március 30-án ismét a Rumbachban
A bábjátékos március 30-án este 7 órakor látható a Rumbach zsinagógában, a Pészakfeszt programjaként. A beszélgetés alapján ez nem könnyű esti kikapcsolódásnak ígérkezik, hanem olyan színházi találkozásnak, amely egyszerre terheli meg és mozdítja ki a nézőt. Pontosan ezért fontos.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
