Komlós András az Aulában – a „zenész-agyú” tévérendező portréja
Ebben az Aula-epizódban Komlós András rendező ül a műsorvezetővel szemben – az a szakember, akit a műsorvezető azon kevesek közé sorol, akik tényleg értették, hogyan kell zenét közvetíteni. Komlósnál ez nem „ráérzés”: zenei szocializáció, akadémiai képzés és tévés rutin találkozik.
Zene otthonról, nem hobbiszinten
András gyerekkora konkrétan kamarazenei „próbaterem” volt: a Komlós–később Bartók vonósnégyes próbái náluk zajlottak, mert náluk volt a legnagyobb szoba. A zene így nem háttérzaj, hanem mindennapi munkaforma lett a szemében:
- hogyan vitatkozik/egyezik meg négy ember egy harmónián,
- mi a szerepe a szólamoknak egy akkordban,
- ki mikor „fontos” (és miért nem mindig a prím).
A hegedű felé indult, végigjárta a „komoly” lépcsőket: konzi különleges tehetségek, majd Zeneakadémia (művésztanári diploma). A fordulópont mégis belül jött: nem vált „lelki szükségletté” a gyakorlás. Ez az a mondat, ami nagyon pontos zenész-lélektani diagnózis: attól lesz valaki top előadó, hogy a gyakorlás nem fegyelem, hanem belső kényszer.
Mi volt a Bartók vonósnégyes „titka”?
Komlós szerint nem az, hogy „négy szólista összeül”. Az igazi kvartettmunka: mikro-döntések végtelen sora – kinek hol a helye egy harmóniában, mit kell kiemelni, mit kell elengedni, és hogyan lesz ebből közös interpretáció. A döntés felelőse gyakran az édesapja volt.
Bejutás a tévébe: Horváth Ádám és a partitúra-fegyelem
A televízióhoz úgy került, hogy Horváth Ádám (aki a komolyzenei közvetítések „metódusát” gyakorlatilag honosította) asszisztenst keresett. Komlósnál megvolt a ritka kombináció:
- partitúraolvasás,
- zenei gondolkodás,
- tévés rendszerismeret és fegyelem.
Az asszisztens itt kulcsfigura: egy rossz asszisztens „elúsztat mindent”. Komlós szerint Ádámtól két dolgot lehetett tanulni: hogyan kell, és hogyan nem szabad – és a kettő között működik jól a szakma.
Az első nagy „dobás”: Mozart + Beethoven a Zeneakadémián
Az első igazán nagy önálló munkája saját családi örökséghez kötődik: a vonósnégyes két komplett sorozatot vett fel (Mozartot és Beethovent), és Horváth Ádám egyszerűen átpasszolta:
„a Komlós tudja fejből az összeset, csinálja ő.”
Ez szakmailag fontos: a zenei közvetítésben nem elég „szép képet” adni, ott zenei pontokhoz kell képet rendelni.
Miért a vonósnégyes a legnehezebb képi műfaj?
Komlós szerint a kvartett képi rémálom: U-alak, szűk tér, hangszerközelik kellenének, de nem lehet blikzűrös. Itt el is magyarázza a „blikzűr” fogalmát: ha a két beszélő/két szereplő képernyőn úgy néz ki, mintha nem egymáshoz, hanem egy irányba beszélne (rossz tengelykezelés). Klasszikus tévés alapszabály, de élőben, sok kamerával, mozgó helyzetekben nagyon könnyű elrontani.
A jó zenei közvetítés definíciója nála egyszerű és kíméletlen:
- ha hozzáadsz olyan pillanatokat (összenézés, belépés, harmóniafunkció), amit a néző a helyszínen sem feltétlenül venne észre → jó;
- ha csak „tülekedsz a képpel” és zavarod a hallgatást → rossz.
Technikailag a „mindent megélt” generáció
Komlós még a klasszikus montírozós korszakban kezdett (szalagos rendszerek, szinkron-indítás „3-2-1”-re), végigdolgozta a technológiai átmenetet (különböző lejátszó- és rögzítő rendszerek), ezért a gondolkodása erősen „előre tervezős”: ami élőben megy, annak partitúra-szintű logikája van.
Magánélet és szakma: Albert Erzsi
A felesége Albert Erzsi operatőr – Komlós szerint a világításban kiemelkedő, különösen többkamerás színház/koncert közvetítéseknél. A beszélgetésben elhangzik egy keserű, de szakmai állítás is: Erzsi tehetségéhez képest nem kapta meg azt a karriert, amit érdemelt volna, részben mert ez a terület erősen férfidomináns volt.
Mit csinál ma?
Maradt a „kaptafánál”: koncertközvetítések (különösen a Zeneakadémia stúdiója), plusz táncos/színházi produkciók az M5-nek. A tánc számára szándékos kihívás: komfortzónán kívül van, háromszor annyi felkészülést kér, mert ott a zenei logika mellé mozgásdramaturgia is kell.
Egy erős adat: Komlós szerint 3000 felett jár a közvetített koncertek száma.
Asszisztensképzés: miért nincs „utód”?
Szerinte azért, mert ez nem pusztán tananyag: érzék kell hozzá. A partitúrába nem elég beírni, mit szeretnél látni; azt is tudni kell, mikor diktálod át, mert a kamera épp máshol van, nem hallja, nem fér, a zenekar nem tűri, stb. Ez valakiben vagy „összeáll”, vagy nem.
A lánya: nem hegedű, hanem tánc
A lányuk hegedült, de nem lett belőle folytatás (6 tanár 8 év alatt…), viszont tehetséges modern/színpadi táncos, táncművészeti szakgimnáziumban érettségizik. Komlós kiemeli: kivételes füle van, és a színpadon „a legpontosabb” – tehát a zenei örökség más csatornán ment tovább.
Következő ajánlott munka
Konkrétan megnevez egy közelgő közvetítést: a Concerto Budapest „Mozart-napja” (március 8., három koncert egy napon). Megjegyzi: a vonós irodalomban nehéz meglepni, de készül, mert mindig van új darab/új kihívás.
Aula-élmény: már inkább múzeum
Bent volt a Szabadság téri épületben túrán: „kicsontozva”, máshogy néz ki a tér. Neki ez már inkább múzeumérzés, talán azért is, mert sok külső közvetítést csinált, nem csak „házon belüli” életet.
A záró önjellemzés tökéletesen Komlós: nem jár koncertekre civilként, mert nem tud kikapcsolni; a rossz fény, rossz hang, kényelmetlen nézőtér azonnal „szakmai üzemmódba” kapcsolja. És igen: szigorú – nála „lesz ami lesz” nincs.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
