„A néző azt látja, amit én akarok” – Janovics Sándor, a dokumentumfilm szerelmese az Aulában
Az Aula vendége ezúttal Janovics Sándor operatőr, akit a szakma és a kollégák „Hunyóként” ismernek. Negyvennégy évet töltött a Magyar Televíziónál, 1963-tól 2007-ig, és azok közé tartozott, akik nemcsak képet készítettek, hanem gondolkodtak is arról, mit és hogyan kell megmutatni. A beszélgetésben felidézi, hogyan lett amatőrfilmesből híradós operatőr, milyen volt a nagy külpolitikai tudósítások korszaka, és miért a dokumentumfilmben találta meg az igazi szabadságot.
Amatőrfilmből a televízióba
Janovics Sándor gyerekkora óta a kamera közelében élt. Édesapja családi filmeket forgatott, vetítőgépek, 8 mm-es felvevők vették körül, így számára természetes közeg volt a filmezés. Első komolyabb munkája, a Lejtőn című kisjátékfilm amatőrfilm-fesztiválon díjat nyert. A történet egy megszökő katona tragikus kalandját mesélte el, és a főszereplő lányt a későbbi felesége alakította.
A televízió bemutatta a filmet, és innen indult el a pályája. Külső munkatársként a híradónak készített anyagokat. „Amikor luk volt a híradóban, nem volt elég anyag, akkor tettek be ilyeneket” – idézi fel. Így került be a szakma vérkeringésébe.
Mátrai Misi iskolája
Az igazi szakmai alapokat Mátrai Mihály mellett szerezte meg, akit csak „Misinek” nevez. „Nagyon szigorú volt, nagyon tanító, és a technikai dolgokat rettenetesen megtanította” – mondja róla. A filmes korszak fegyelme, a nyersanyaggal való spórolás, a precíz technikai tudás mind innen ered.
Janovics és mestere nemcsak a képre figyeltek, hanem a tartalomra is. Hozzászóltak a riporthoz, véleményük volt az interjúalanyról, a kérdésekről. Ez a hozzáállás végigkísérte pályáját.
„Anyagilag és erkölcsileg vállalom”
Első önálló filmje váratlan helyzetből született. Egy dokumentumfilm forgatása előtt Mátrait behívták katonának, a produkció veszélybe került. Ekkor hangzott el a döntő mondat: „Anyagilag és erkölcsileg vállalom a felelősséget, ha Hunyóval csinálja.” A film jól sikerült, és ettől kezdve egymást követték a munkák.
1966-ban a miskolci filmfesztiválon operatőri különdíjat kapott – úgy, hogy hivatalosan még segédoperatőr volt. A szakma elismerése megelőzte a kinevezést.
A Hét és a világ
A hetvenes évektől a külpolitikai riportok korszakában dolgozott, többek között A Hét stábjában. A kétfős csapat – riporter és operatőr – hatalmas felszereléssel járta a világot. „Bejártam a félvilágot” – mondja. Dél-Amerika, Párizs, Egyiptom – olyan helyek, ahová akkoriban kevesen jutottak el.
A helyszíni tudósítás új korszakot jelentett a Magyar Televízióban. Nem külföldről kapott snittekből dolgoztak, hanem saját képekkel mutatták meg a világot. Ez az operatőri jelenlét, a személyes nézőpont adta meg a riportok erejét.
Hunyó és a szakmai szem
Becenevét onnan kapta, hogy vidéki utak során gyakran elaludt a kocsiban. „Na akkor én hunyok egyet” – mondta, és rajta maradt a név. A munkában viszont sosem „hunyt”. Ma is operatőrszemmel néz filmet. „Nem tudom másképp” – vallja. Zavarja a belógó mikrofon, a pontatlan képi vágás, a blikszűr.
A dokumentumfilmet azért szerette meg, mert ott érezte a legnagyobb alkotói szabadságot. „Azt látja a néző, amit én akarok. Úgy fogja látni, ahogy én látom.” Ez a mondat összegzi pályájának lényegét.
Elégedettség és emlékezés
Janovics Sándor nem bánja, hogy nem lett játékfilmes operatőr. Bár fiatalon erre vágyott, a riport és dokumentum műfajában teljesedett ki. Ma is figyeli a közéletet, néz filmeket, tartja a kapcsolatot régi kollégáival.
Negyvennégy év televíziózás után nyugodtan mondhatja: azon az úton maradt, amelyet gyerekkorában a családi vetítőgép fénye világított meg előtte.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
