Egyházi felsőoktatás: újrakezdés, törvényi keretek, verseny
A február 18-i Pirkadatban M. Kende Péter vendége Platthy Iván volt, nyugalmazott címzetes államtitkár. A beszélgetés az egyházi oktatás rendszerváltás utáni újjáépítéséről szólt, különös tekintettel a felsőoktatásra, és arra a történelmi pillanatra, amikor az egyházak ismét teljes jogú szereplőivé váltak a magyar felsőoktatásnak.
A „40 év” után: hittudománytól az egyetemig
1949 és 1989 között az egyházi jelenlét a felsőoktatásban lényegében a hittudományi főiskolákra korlátozódott. A rendszerváltás után azonban az állam elismerte e képzések felsőfokú státuszát, és megnyílt az út a szélesebb körű intézményalapítás előtt.
Platthy Iván felidézte, hogy a politikai átmenet időszakában olyan infrastruktúra-átcsoportosítás történt – például korábbi pártbizottsági oktatási igazgatóságok épületeinek felsőoktatási célú hasznosítása –, amely a magyar felsőoktatás egészének adott lendületet. Ez nem kizárólag egyházi, hanem általános felsőoktatás-fejlesztés volt, de közvetetten lehetővé tette az egyházi intézmények gyorsabb újraindítását is.
A Pázmány újraalapítása: egy döntő tárgyalás
A beszélgetés egyik kulcspillanata egy 1989-es tárgyalás felidézése volt. A katolikus egyház képviselői – köztük Koloszuno érsek – jelezték, hogy nem csupán egy egyetemi hittudományi karban gondolkodnak, hanem többkarú, önálló katolikus egyetemben. A magyar oktatási törvény ezt nem zárta ki.
Így indult újra a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, majd később létrejött a Károli Gáspár Református Egyetem is. Ezek már a bolognai rendszerhez illeszkedő, többkarú intézmények lettek, nem csupán teológiai központok.
A cél nem pusztán identitáspolitikai volt: a felsőoktatási verseny erősítése. Az egyházi egyetemek belépése minőségi versenyhelyzetet teremtett, amely az egész magyar felsőoktatásra hatással volt.
A szabad iskolaválasztás és az önkormányzati egyensúly
Platthy több konkrét példát is említett arra, miként valósult meg a „szabad iskolaválasztás” elvének megőrzése akkor is, amikor egyházi fenntartásba kerültek intézmények.
Budapesten a Baár–Madas református gimnázium újraindítása úgy történt, hogy a főváros jelentős kompenzációt kapott a korábbi intézmény kiváltásáért. Hasonló folyamat zajlott több vidéki településen is: ha az önkormányzati iskola megszűnt, biztosítani kellett a világnézetileg semleges alternatívát is, akár más településen.
A finanszírozás alapelve a szektorsemlegesség lett: az egyházi intézmények ugyanazt a normatív támogatást kapják, mint az államiak. Ez a ’90-es évek elején törvényben rögzített elv volt, és a rendszer stabilitásának egyik kulcsa.
Egy különleges történet: a Mazsihisz és a zsidó gimnázium
A beszélgetés egyik legérdekesebb része a zsidó közösség felsőoktatási és középiskolai ingatlanrendezéséhez kapcsolódott. A Mazsihisz eredetileg természetben kérte vissza a korábbi zsidó gimnázium épületét, amely az ELTE gyakorló iskolájaként működött.
A tárgyalások során azonban felmerült: gazdaságilag és jövőorientált szempontból előnyösebb lehet egy új intézmény építése. Végül pénzbeli kompenzációból valósult meg az új intézmény, amelyből létrejött a Scheiber Sándor Gimnázium mai formája.
Ez a történet jól mutatja, hogy az ingatlanrendezés nem pusztán visszaadásról szólt, hanem stratégiai döntésekről a jövő nemzedék érdekében.
Mi maradt a folyamatból?
A beszélgetés végkövetkeztetése egyértelmű volt: a rendszerváltás időszaka egyszeri történelmi lehetőség volt. Ha akkor nem élnek vele az egyházak és az állam, ma nem lenne ilyen erős és integrált az egyházi jelenlét a köz- és felsőoktatásban.
Ma működő egyházi egyetemek, pedagógusképző intézmények, gimnáziumok és általános iskolák alkotják a magyar oktatási rendszer szerves részét. Nem párhuzamos világot képeznek, hanem versenyben és együttműködésben léteznek az állami intézményekkel.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Youtube-on.
