Pirkadat: Lattmann Tamás – Nemzetközi szerződések
A kézfogástól a kötelező szerződésig
M. Kende Péter ezúttal Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal beszélgetett arról, hogyan lesz egy washingtoni „kézfogásból” ténylegesen kötelező nemzetközi megállapodás.
Lattmann elmondta: a kézfogás és a közös fotó lehet része a politikai kommunikációnak, de jogilag csak az számít, ha a megállapodás írásban rögzül, és végigmegy az adott állam alkotmányos eljárásain.
Magyarország esetében:
- először aláírja az arra felhatalmazott (kormánytag, miniszterelnök stb.),
- utána az Országgyűlésnek kell megerősítenie,
- a szerződés a megerősítéssel válik jogilag kötelezővé, nem az aláírással és nem a kézfogással.
Az, hogy ki ír alá, attól függ, milyen tárgyú a szerződés, és hogy a belső jog alapján kell-e hozzá parlamenti közreműködés.
Nyilvánosság, titok, mellékmegállapodások
Szóba került az is, mennyire kell az ilyen megállapodásokat nyilvánosságra hozni.
Lattmann szerint a főszabály az, hogy a nemzetközi szerződések valamilyen ponton nyilvánossá válnak, mert a parlamentnek szavaznia kell róluk – ez igaz Magyarországra és az Egyesült Államokra is. Nem jellemző, hogy titkos dokumentumokról szavazzon egy szenátus vagy országgyűlés.
Előfordulhatnak technikai mellékmegállapodások, amelyek nem mennek át ugyanazon a nyilvános parlamenti folyamaton, de ilyenkor az a probléma, hogy ezeknek a jogi kikényszeríthetősége gyenge vagy vitatható. Aki nagyon titokban akar tartani valamit, az cserébe lemond a stabil jogi kötőerőről.
Az amerikai mentesség jogi keretei
A beszélgetés egyik fő témája az volt, hogy milyen mentességet kaphat Magyarország az amerikai szankciós rendszer alól, és meddig.
Lattmann hangsúlyozta: az amerikai elnök csak az amerikai jogszabályok keretei között adhat mentességet. Nem arról van szó, hogy „Donald Trump értékeli Orbán Viktor két szép szemét”, hanem arról, hogy a törvény meghatározza:
- milyen szankciókat lehet elrendelni,
- milyen mentességet és milyen időtávra adhat az elnök.
Ennek szerinte köze lehet ahhoz, hogy az amerikai oldal egy egyéves mentességről beszél, miközben a magyar kormány ezt időkorlát nélkülinek igyekezett kommunikálni.
Lattmann úgy látja: az amerikai fél a saját törvényei alapján tárgyalt, és valószínűleg ott természetesnek vették, hogy a mentesség időben korlátozott. A Fehér Ház pedig azért pontosíthatott a sajtóban, mert azt látta, hogy a magyar fél olyasmiről beszél, amit az amerikai jog nem tesz lehetővé.
Egy év vagy „amíg én itt, ő ott”?
Szóba került az a kijelentés is, hogy az alku „addig tart, amíg én itt vagyok, ő meg ott van”.
Lattmann szerint ez a logika nem a nemzetközi jog logikája. Ilyen jellegű „amíg mi ketten vagyunk” megállapodások inkább politikai alkukra jellemzők, de egy jogilag kötelező nemzetközi szerződés nem személyekhez, hanem államokhoz és jogi eljárásokhoz kötött.
Hozzátette: az, hogy most egy évre szól a mentesség, politikai értelemben is bőven elég a kormánynak, hiszen ez lefedi a következő választásig tartó időszakot. Ha pedig egy év múlva is fennáll az igény, lehet újra kérni, és az amerikai elnök – ha akarja és a jogszabály engedi – újra meghosszabbíthatja.
Az uniós és az amerikai szankciók: két külön pálya
A műsorvezető rákérdezett, hogyan kapcsolódik mindehhez az Európai Unió szankciós politikája.
Lattmann szerint nincs közvetlen jogi kapcsolat az amerikai és az uniós szankciók között:
- az EU szankcióit a tagállamok közösen határozzák meg,
- az Uniónak önálló külpolitikája csak akkor van, ha minden tagállam egyetért,
- tehát az „EU szankciója” valójában a tagállamok közös, egyhangú döntése.
A magyar kormány így egyszerre mozog két rendszerben:
- Az EU-s szankciós rezsimben, amelyhez ő maga is hozzájárul,
- Az amerikai szankciós rendszerben, amelyben Washington dönt, és ahol most bizonyos területeken mentességet kapott.
Az amerikai elnök nem adhat felmentést az uniós szabályok alól, ahogy az EU sem mentesíthet senkit az amerikai törvények hatálya alól.
Lavírozás két hatalom között
Lattmann szerint a magyar kormány olyan helyzetben van, mintha „egy seggel két lovon” próbálna ülni:
- egyszerre akar megfelelni az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak,
- közben a két nagyhatalom (Washington és Brüsszel) koordinál egymással,
- Magyarország pedig a hatalmi háromszög legkisebb szereplőjeként próbál manőverezni.
Úgy látja, az amerikai adminisztráció és az EU között van egy alapvető akarat-egyezés abban, hogy Oroszországot szankciókkal korlátozzák, és a Fehér Ház nem akarja „túl ekézni” az Európai Uniót. A konfliktusok inkább kommunikációs szinten jelennek meg, miközben a jogi-gyakorlati szinten igyekeznek elkerülni, hogy egymás politikáját nyíltan szétverjék.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
