„Nem érzem, hogy éhes vagyok – csak festek” Ardey Edina látásról, portrékról és szenvedélyről
A Heti Libazsír vendége ezúttal Ardey Edina festőművész volt, akinek hétvégén nyílik új kiállítása Budapesten. A beszélgetésben szóba kerültek gyermekkori álmok, művészi fejlődés, a látás visszanyerésének csodája és természetesen a portréfestés öröme. Ardey Edina vallomása egy olyan életút, amelyben a festészet nemcsak hivatás, hanem maga az élet.
Portréval kezdődött minden
„Már az óvodában is a társaimat rajzoltam” – mesélte Ardey Edina, aki már gyermekként apukáját festette vasárnaponként, bár gyakran kellett neki szólni: „Apu, ne aludjál!” A portréfestés azóta is a művésznő kedvenc műfaja: „Mindig az arc érdekel, az, amit kifejez.”
A műsorban bemutatták két ikonikus képét is: a New York-i három unatkozó lányt, akik az Empire State Building lábánál ültek, és a budapesti „változatot” – három fiatal zenészlányt, akikből később barátok lettek, és maguk nyitották meg a kiállítását.
Sorsszerű találkozás Gyémánt Lászlóval
Tizenhat évesen, Sárospatakon ismerkedett meg a legendás festővel, Gyémánt Lászlóval, aki azóta életének és művészetének meghatározó alakja. „Nem volt más álmom, csak hogy Lacitól tanulhassak” – mondta. Előbb mestere, majd társa lett.
„Ő nem mondta meg, mi a baj a képeimben – nekem kellett rájönni. De ha magadtól fedezed fel, az örökre megmarad.”
Ardey szerint a festészetben a legnagyobb boldogság az, amikor teljesen el tud merülni benne. „Volt, hogy hajnali háromkor vettem észre, hogy festek órák óta. Ilyenkor nem érzem, hogy éhes vagyok – csak festek.”
A látás csodája
Ardey Edina történetének legmeghatóbb része a látásához kötődik. Gyermekkora óta erős szemüveget viselt, szinte nem látott élesen. A fordulat akkor jött, amikor férje portrét festett Fabiny Teofil professzorról, és ezáltal találkozott Nagy Zoltán Zsolt szemészprofesszorral.
„Amikor levették a kötést a szememről, és elolvastam a zárójelentést szemüveg nélkül, elkezdtem sírni.”
Ezután született meg első szabad szemmel festett képe, a Timeless Beauty. Később önarcképek sorozatában örökítette meg életének fordulópontjait – a szemüveges korszakot, a szemműtétek utáni „újjászületést”, sőt a baleset utáni időszakot is, amikor újra meg kellett tanulnia tartani az ecsetet.
Arcok, hangok, történetek
Ardey Edina számára a portréfestés lényege a kapcsolat. „Fontos, hogy halljam a hangját, lássam a gesztusait. Amikor megismerem a portréalanyt, már látom magam előtt a képet.”
A kérdésre, hogy tud-e festeni valakit, akit nem kedvel, így válaszolt: „Én idealizálok. Azt szeretném megfesteni, amit szépnek látok.”
A fekete mögött
A művésznő képein gyakran dominálnak a sötét tónusok. „A sötét háttér jobban kiemeli a portrét – a reneszánszban is így volt. Ez nem tudatos, inkább ösztönös.”
Egyik kiállításán így jellemezték: „Fekete tehát vagyok” – amin, mint mondja, csak mosolygott.
Németország és a műterem csendje
Amikor az Óbudai Festőiskola megszűnt, Németországba ment, hogy folytassa a festést. De semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor visszatérhetett Gyémánt László műtermébe.
„Ez maga volt a paradicsom. Az ő állványán festhettem, minden nap néztem egy kazettát az Óbudai Festőiskoláról, hogy úgy fessek, mint ő.”
„A háta mögött állni”
Gyermekkori álma is beteljesült: végre ott állhat férje háta mögött, és nézheti, ahogy fest. „Mindig az volt az álmom, hogy láthassam, hogyan dolgozik. De sokáig nem mertem kérdezni semmit, annyira félénk voltam.”
Mostani kiállításának fő képe, a Szembenéző ennek a megváltozott világnak a szimbóluma.
„Nappal a legjobb festeni természetes fénynél, de ha elkap az ihlet, akkor nem számít az idő. Olyankor csak festek – mert ez az életem.”
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
