„Elment egy világ” – Lázár Judit, Mussie, a rebecen nagymamája mesélt menekülésről, hősiességről és újrakezdésről
Mussie, a rebecen műsorának különleges vendége ezúttal saját nagymamája, Lázár Judit volt, aki Debrecenben született 1941-ben, és gyermekfejjel élte át a holokauszt borzalmait. A beszélgetés egyben személyes családtörténet és történelemóra: a túlélés, a hit, a szeretet és a küldetéstudat örökségéről.
„Hároméves voltam, amikor a világ eltűnt”
Judit visszaemlékezett gyerekkorára: hároméves volt, amikor a németek bevonultak Magyarországra. Édesanyja, az Eisenberg család sarja, Debrecenben nőtt fel, édesapja Csehszlovákiából származott, költői vénájú, kilencnyelvű értelmiségi volt. Amikor 1944-ben a deportálások megkezdődtek, egy nem zsidó nő és egy 17 éves fiú – Fred Friedman – mentette meg őket.
„Ez a fiatal fiú, 17 évesen, nyilas egyenruhában, tollal a kalapján, vitt minket a vonaton Budapestre. Én beszéltem, a húgom sírt. Ő meg csak imádkozott, hogy ne derüljön ki, kik vagyunk.”
Fred bátorságának köszönhetően Judit és húga megmenekült – a vonatról egy állomással korábban leszálltak, mielőtt a csendőrök ellenőrizték volna az utasokat. A fiatal fiú később több mint hatvanöt zsidó család életét mentette meg, de soha nem akart hősként tekinteni magára.
„Elment egy világ”
Budapestre érve Judit újra találkozott apjával – de alig ismert rá.
„Hallom a hangját, megfordulok, és látom, de nem ismerem meg, mert levágta a szakállát. Mondtam: elment, elment. És apám azt mondta: igen, elment egy világ.”
Ez a pillanat, a gyermeki mondat, amely később szimbólummá vált, az egész beszélgetés címadó gondolata lett – a háború előtti zsidó világ elvesztésének fájdalmát sűríti magába.
Bújkálás, túlélés és a háború vége
A család különböző helyeken bujkált. Édesanyja egy budapesti házban házmesterként dolgozott, miközben zsidókat rejtegetett – olyan helyen, ahol a ház ura nyilas volt. „A férj nyilas volt, de a feleség, Nóruka, zsidókat bújtatott. Egy másik lakásban rejtegetett minket is.”
A gyerekeket vidékre vitték, ahol idegenek gondozták őket. Az anya és apa hamis papírokkal próbált életben maradni: az apa „villanyszerelőként” dolgozott, de valójában semmit sem tudott a szakmáról – csak a bátorsága és leleményessége tartotta életben.
Egy örök bűntudat árnyéka
Judit édesapja egész életében emlegetett egy történetet:
„Egy zsidó asszony tejport kért a boltban a gyerekének. Az eladó kinevette, és apám futott utána, hogy odaadja neki, de már nem találta meg. Ezt soha nem tudta elfelejteni.”
Ez az emlék – az elmulasztott segítség – örökre vele maradt, és költészetében is visszaköszönt.
Új élet, új országok
A háború után a család Budapesten élt, majd Bécsbe költözött, később Amerikába emigrált. Az apa ott is tanított és írt, az anya nyakkendőket varrt, hogy eltartsák a családot.
„Apukám nappal tanított, éjjel írt. Azt mondta, csak éjjel van csönd, csak akkor tud a lelkével beszélni.”
Első héber nyelvű verseskötete 1942-ben jelent meg – a háború közepén. Egy példány maradt fenn, amelyet ma a család kincsként őriz. Egyik versét magyarra is lefordították, és a szegedi zsinagóga emlékfalán olvasható:
„Élő testvér, ki eljössz, hogy sírunk megjelöld,
de sírunk nincs.
Csupán nevünk őrzi e tábla.
Testvér, mire gondolsz előtte állva?”
A rebecen család öröksége
A túlélésből új élet született: Judit férjhez ment a lubavicsi mozgalom küldötteként Milánóba érkező Moshe Lázár rabbihoz, és nyolc gyermek édesanyja lett. Ma gyermekeik és unokáik a világ számos pontján szolgálnak zsidó közösségekben – Oroszországtól Magyarországig, Izraeltől Amerikáig.
„A férjem építette fel Milánó zsidó életét. Mondják, hogy ő tette le az alapokat.”
„Senki nem adott nekünk semmit”
Az adás végén Mussie megkérdezte, mit üzenne a mai fiataloknak.
„A fiatalok ma sokszor csak azt nézik, mit kaphatnak. Mi megtanultuk, hogy dolgozni kell azért, amit el akarunk érni. Senki nem adott nekünk semmit – és ez volt a legjobb iskola az életre.”
Judit szerint az önállóság, a kitartás és az egymás iránti felelősség az, ami a zsidó közösségeket a világban életben tartja.
„Elment egy világ – de mi itt vagyunk, és tovább visszük azt, amit ők kezdtek.”
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
