„A gyűlölet nem emberi minőség” – Surányi András: traumák, emlékek, filmek és a boldogság keresése
Sebes György műsorában, a Volt Egyszer második részében Surányi András filmrendező folytatta életútjának történetét. A gyerekkori traumáktól a Kugler Art Szalonon át egészen a Bartók-filmig beszélt személyes tapasztalatokról, a gyűlölet pusztító hatásáról, és arról, hogy mit jelent számára a tanítás. Az egész beszélgetést áthatotta egy mondat: „A gyűlölet nem emberi minőség.”
A beszélgetés első része itt látható.
A gyermekkor: kirekesztés, düh, túlélés
Surányi gyerekkoráról őszintén mesélt: „A gettóban nőttem föl. Ez a Csányi utca, Klauzál tér sarka.” Édesapja, aki a holokausztot átélt árva volt, érzelmileg nehezen volt jelen az életében. „Volt egy düh bennem, hogy ott hagyott minket, és mi meg ott élünk egy szobakonyhában.”
Saját élményei között több megrázó pillanatot említett: „Egy felnőtt focizás közben elkapott, rángatta a hajamat, és azt mondta: ‘Mi van, kis zsidó?’” Az iskolai megaláztatások sem maradtak el: „Kazinczy utcában volt egy tanár, aki a pajeszunkat húzta. Volt egy kisfiú, akit minden nap megpofozott.”
Ezek az élmények később visszatértek a munkáiban is. „Amikor filmet csinálok, interjút készítek, mindig át tudom érezni, mi az, hogy fájdalom, kirekesztettség.”
A Kugler Art Szalon: „Csak nyitva kell hagyni az ajtót”
A beszélgetés egyik könnyedebb, de mély emberi tartalommal bíró témája volt a Kugler Art Szalon. Ez felesége, Kőszegi Edit kezdeményezésére indult, mint közösségi tér színházi előadásoknak, roma képzőművészeknek, fiatal alkotóknak.
„Nem szervezés ez, hanem egy nyitott ajtó, ahol mindenki megtalálhatja a helyét.” Surányi elmondása szerint a hely szinte önmagát szervezi, és nemcsak kulturális programokról szól, hanem közösségépítésről is.
Külön kiemelték Farkas Katalin és Körner Tamás közös sorozatát, amely világhírű művészeket vonz a szalonba: „Elképesztően szép és izgalmas, univerzális művelődéstörténeti sorozat.”
Az utódok: a háborús bűnösök leszármazottainak története
Surányi egyik legújabb filmje az Utódok című projekt, amely német háborús bűnösök leszármazottainak szembenézését mutatja be. „Ez vérfagyasztó. Nincs bocsánat, mert aki megbocsáthatna, az már nem él.”
A film magyar résztvevőkkel és német emlékezőkkel együtt próbálja megmutatni, mit jelent együtt élni a múlttal: „A gyűlölet legalább úgy pusztítja a gyűlölködőt, mint a gyűlölet tárgyát.”
A zene szeretete: „Elég, ha átéled”
Surányi gyerekkorában karmester szeretett volna lenni, de ez az álom sosem valósult meg. Ennek ellenére a zene iránti szeretete megmaradt: „Nem értek hozzá, csak imádom.”
Egy emlékezetes találkozást is felidézett George Sebastian karmesterrel: „Egyszer azt mondta nekem: nem is biztos, hogy érteni kell, elég, ha átéled.”
Filmet is készített Fischer Ivánnal, Dschida Cantata című művének hatására, és nemrég fejezte be Bartók Béla emigrációját feldolgozó játékfilmjét: „Ez egy húsz éve dédelgetett álmom volt.”
A tanítás és a fiatalok: „Azt kérdezem, mit akarsz elmondani?”
Surányi jelenleg is tanít: „Folytatom a zsidó egyetemen a traumakurzusomat, ahol arról beszélgetünk, hogyan lehet feldolgozni a múltat.”
A fiatalokhoz való hozzáállásáról így beszélt: „Nem azt mondom el, mi a tuti. Azt kérdezem: mit akarsz elmondani?” Szerinte a mai fiataloknak kevés lehetőségük van saját gondolataik megmutatására: „Állandó elvárásokat nyomunk rájuk.”
Összegzés: „A gyűlölet nem tud szeretetet generálni”
A beszélgetés zárásaként Surányi András így foglalta össze életfilozófiáját: „A gyűlölet nem emberi minőség. A gyűlölet egy tragédia.”
Az egész műsor során egyszerre volt jelen a személyes fájdalom és a megbékélésre való törekvés, a múlt feldolgozása és a jövő formálása – művészettel, közösségi munkával, tanítással.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
