„Ez a boldogságnak a dallama” – Egy nagycsaládos zsidó anya vallomása az életről, ahol mindig történik valami
A Heti TV „Mussie, a rebecen” című műsorának legfrissebb epizódjában a mindig energikus és őszinte Mussie betekintést enged a nagycsaládos élet rejtelmeibe. Hogyan zajlik egy nap hét-nyolc gyerekkel? Miért különleges áldás minden egyes gyermek? Miért hiszik a vallásos zsidó nők, hogy a terhesség az igazi boldogság? És hogyan válhat a „káosz” harmóniává egy közösségben, ahol a szeretet és az Istenbe vetett hit irányít? Mussie nem általánosít, de színes példákkal és őszinte történetekkel bontja ki azt a világot, amit kívülről sokan félreértenek.
„Sokszor megfordulnak az utcán, hogy ez most egy család… vagy több?”
A műsor elején Mussie rögtön megadja az alaphangot: „Mi nem vagyunk tipikus család.” A járókelők rendszeresen megszámolják a gyerekeiket, és csodálkoznak, hogyan is fér meg ennyi ember egy családi keretben. Mussie szerint azonban a nagycsalád a zsidóság fennmaradásának egyik kulcsa: „Ez egy parancsolat. Hozni kell gyerekeket a világra.”
A minimum egy fiú és egy lány, de „minél több gyerek, annál jobban teljesítetted ezt a parancsolatot”. A nagycsalád nemcsak vallási kötelesség, hanem gyakorlati áldás is – a közösség, a szeretet és a tanulás helye.
A nagycsalád mint tréning az életre
A sok gyerek egyben iskola is az élethez: „A gyerekek megtanulják, hogy nem csak egy ember körül kering a világ.” Mussie hangsúlyozza, hogy bár minden szabály alól vannak kivételek, általánosságban mégis igaz: egy nagycsaládban természetes az együttélés, az alkalmazkodás, a kompromisszumok megtanulása – és ezek éppúgy felkészítenek a házasságra, mint az élet bármely más kihívására.
„A boldogság és az életteliség, ami van egy nagycsaládos házban, azt nem lehet kicserélni pénzért se.”
Amikor 4-kor véget ér a nap
A napirend is másképp néz ki: „4:00-kor vége van a napnak.” Ilyenkor indul el az otthoni műszak, amikor egyszerre kell vacsorát főzni, gyerekeket fürdetni, fektetni, vigasztalni és tanulni velük. Mussie szerint ezek az órák annyira intenzívek, hogy egy „sima telefonbeszélgetés is nagy küzdelem tud lenni.”
A kikapcsolódás időpontja gyakran az esti tíz óra – ha addig nem merül ki teljesen az ember. „Mi a munkába szoktunk kikapcsolni, mert csak egy dologra kell figyelni, nem százra.”
Logisztikai bravúrok és zajos szeretet
A nagycsalád utazni is másképp utazik: nem férnek be egy taxiba, gyakran a fél busz megtelik csak velük. „Amikor felszállunk egy buszra, mindenki észreveszi, hogy ott vagyunk.” Az utazás szervezése, a szállásfoglalás, a jegyvásárlás egy külön projekt.
A zaj is állandó: „A csend nálunk nagyon ritka dolog.” Bár Mussie szerint ez a boldogság jele – „ez a legszebb hang a világon” –, a szomszédok nem mindig értenek egyet. A COVID első napján, amikor a gyerekeket a körfolyosón rajzoltatták, egy szomszéd megjegyezte: „Most ezt fogjuk hallgatni egész nap?” – Mussie válasza: „Igen. Ez a boldogságnak a dallama.”
„Néha a nagycsalád könnyebb, mint a kiscsalád”
Mussie szerint nemcsak nehézség, hanem könnyebbség is a sok gyerek. „Amikor elérik azt a kort, hogy már tudnak együtt játszani… wow, hirtelen megnyílik egy új világ.” A testvérek nemcsak egymás társai, hanem segítői is. Megható pillanatok, amikor egy nyolcéves segíti a kétévest cipőt húzni – „nem azért, mert rászóltam, hanem mert ez a testvérem, és szeretem.”
A gyerekek sokszor egymással játszanak, így az anyának is jut pár perc levegőt venni, vacsorát készíteni vagy akár… WC-re menni.
Hit, pénz, dobozok – és a Tóra
Mussie nem hallgatja el a pénzügyi kérdéseket sem. „Hit nélkül senki se tudja vállalni, hogy biztos X, Y és Z-t fogok tudni adni a gyerekemnek.” A Talmud szerint „minden gyerek, aki megszületik, hoz magával áldást megélhetőség szempontjából”. Személyes példákat is említ: „Aznap született meg a baba, és aznap jött a hívás egy pluszmunkára.”
A ruhatár külön logisztikát igényel: dobozok a szekrény tetején vagy az ágy alatt – „fiú 1-2 éves, lány 3-4 éves, kabátok, pulcsik”. Mussie azt is elismeri: manapság többet dobunk ki, mint régen – nem lehet egy raktárban élni.
Hálószobák helyett ágyak – és differenciált nevelés
„Akkor vagyunk jó állapotban, ha minden gyereknek van egy ágya” – mondja Mussie. A saját szoba nem elvárás, sőt: „Szerintem ez a legjobb felkészítés a házasságra.” A gyerekek megtanulják, hogy más is alszik velük, máshogy csukja az ajtót, máshogy szereti a redőnyt. Ez az együttélés iskolája.
A nevelés sem egységes: minden gyereknek másra van szüksége. Van, aki külön szobát kap, más divatos cipőt, megint más egy eltérő iskolát. „Nem mindenkinek biztosítunk ugyanazt, hanem mindenkinek azt, amire neki van szüksége.”
Az „elég jó” szülő – és az összetartó felnőtt testvérek
Mussie idézi a pszichológiát is: „Nem tökéletes szülőnek kell lenni, hanem elég jónak.” A helikopter-szülősködés nem cél: a gyereknek jó, ha néha magának kell megoldania valamit. Így épül az önállóság, a rugalmasság.
A nagycsalád igazi hozománya azonban hosszú távon mutatkozik meg: amikor a gyerekek felnőnek, „egy ilyen óriási csapat” jön létre, akik „ha fél évig nem beszélnek, akkor is ott folytatják, ahol abbahagyták”. A testvéri kapcsolat „egy fokkal minden barátság felett van”. És ha egyszer a szülők idősek lesznek, „nem egy ember fejére esik az egész”.
„Nem mindenki tud nagycsaládot alapítani – de aki tud, az áldásban él”
Mussie nem idealizál. Elismeri, hogy nem mindenkinek sikerül nagycsaládot alapítani, és ez rendben van. De meg akarta mutatni, „mi a jó abban, amikor sikerül, és amikor működik.”
A műsor zárszavában így búcsúzik: „Remélem, hogy érdekesnek találtátok ti is a bekukkantást abba, hogy hogy néz ki egy nagy családnak az élete.” És az ember, aki végighallgatja, már nem csodálkozik többé az utcán, amikor egy nyüzsgő, boldog kis csapat jön vele szemben.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
