„Izraelre vigyáz Isten, nem az izraeliekre” – PILPUL a lázadás természetéről, Hódmezővásárhelyről és zárt zsinagógákról
A PILPUL 406. adásában M. Kende Péter és Kardos Péter főrabbi újfent elgondolkodtató párbeszédet folytattak a közéleti és spirituális aktualitásokról. Szó esett a modern kori zsidó biztonságérzetről, az antiszemitizmus következtében megerősödő izraeli meneküléslogikáról, a Mazsihisz hódmezővásárhelyi befektetésének érthetetlenségéről, valamint a heti szakasz lázadásának – Kórách történetének – örök tanulságairól.
„Izrael biztonságos – mert a világ megint nem az”
A beszélgetés első részében Kardos Péter a zsidó identitás új paradoxonját fogalmazta meg:
„Izraelre vigyáz Isten, nem az izraeliekre.”
A főrabbi kifejtette, hogy míg október 7-e után sokan megingatták az Izraelbe vetett biztonsági hitüket, a világban azóta olyannyira erősödött az antiszemitizmus, hogy sok zsidó számára megint Izrael tűnik a legbiztonságosabb menedéknek.
„A rossz hír az antiszemitizmus terjedése, a jó hír, hogy Izrael újra menekülőponttá vált.”
Kende Péter példát is hozott: izraeli barátai csak nehézségek árán tudtak volna hazalátogatni, de kint is, bent is érezhető a „hol-igen-hol-nem” létállapot, a folyamatos bizonytalanság.
A Hódmezővásárhely-rejtély: 50 millió forintos tanácstalanság
Kardos Pétert személyesen is felzaklatta a Mazsihisz hódmezővásárhelyi zsinagógában szerzett 10%-os tulajdoni hányada, amihez 50 millió forint kiadás társul.
„Nekem ezt magyarul elmagyarázták, de mégsem értem.”
Kende Péter csatlakozott a tanácstalansághoz, hiszen az ingatlanban vallási élet aligha fog újraindulni:
„Szeged alig 20 perc. Ott van élő zsidó közösség. Vásárhelyen nem lesz rendszeres minjen.”
Kardos végül egy generációs különbségre hivatkozott:
„Grósz Andor elnök úr olyan szakértői stábbal vette körül magát, akik jobban értik ezeket az üzleteket. Én, ha nem értek egy zsidó üzletet, az baj.”
Kórách – amikor a kóved kevés, és a vezetők unalmasak
A heti szakasz (Kórách) kapcsán Kende Péter megkérdezte:
„Miért jellemző az, hogy valakinek kevés a kóved, a tisztelet, és csak azért is többet akar?”
Kardos válasza:
„Itt nem több kóvedről van szó – hanem egyáltalán kóvedről. Kórách és társai azt gondolták, hogy Isten velünk van, akkor már nincs szükség Mózesre és Áronra.”
A lázadók – 250 előkelő – nem „lumpenek”, hanem befolyásos emberek voltak. De a fellépésük lényegét Kardos egy mondatban foglalta össze:
„Isten ellen lázadtak, nem Mózes ellen.”
A főrabbi hangsúlyozta, hogy Mózes és Áron nem önjelölt vezetők voltak, hanem Isten által kiválasztottak. És a vége: elemi csapás, a föld nyeli el a lázadókat.
Kende Péter szerint a történet az egész könyv egyik fő ívét viszi tovább: a vezetői válság, a hit megingása, a belső feszültségek uralhatatlansága. Kardos visszautasította a demokratikus fogalmak Tórába illesztését:
„A Tórában ne keresd se a kronológiát, se a demokráciát.”
Kórházi vécépapír mint kampánykritika
Az adás egyik meglepő momentuma egy személyes élményből bontakozott ki: Kardos Péter látogatást tett egy állami kórházban, ahol – legnagyobb megdöbbenésére – volt vécépapír, szappan és kéztörlő is.
„Ez nem kampány, de nem az volt, amit mondanak. Még a klíma is működött.”
Ezzel kapcsolatban kritizálta a politikai oldalak túlzó retorikáját, amelyek általános helyzetképeket gyártanak egy-egy rossz példára alapozva – vagy épp ellenkezőleg.
Kende Péter aggodalma a kampányidőszakra koncentrált:
„A hangulat, mint a kuktában a gőz, egyre jobban feszít.”
De Kardos szkeptikusan zárta rövidre:
„A zsidókártya ott lesz a pakliban. Én bele is teszem. És akkor majd megmondom, mit húzunk.”
Nyitott templomok, zárt zsinagógák
Az adás vége egy zártabb világot nyitott meg: Kardos Péter a keresztény templomokat irigyelte, amelyek egész nap nyitva állnak.
„A Rákóczi úton az ember beugrik a Rókus-kápolnába, imádkozik, megy tovább. Nálunk 17:30-ra kell időzíteni a találkozást Istennel.”
A zuglói zsinagógát szerencsére jól klimatizálták, így a nyári hőség sem akadálya a minjennek – jönnek is 40-50-en rendszeresen.
„Elmúltak azok az idők, amikor a nyári szabadság miatt nem volt minjen.”
„Aki tud, imádkozzon Izraelért – de figyeljen a Kórách-szindrómára is”
A PILPUL végén a szokásos ajánlás hangzott el:
„Péntek este, szombat reggel tessék elmenni zsinagógába, meghallgatni a heti szakaszt – és a rabbik beszédeit.”
Ezúttal a hangsúly a közösségi feszültségek kezelésén volt – és azon, hogy ne a vezető ellen, hanem Istennel együtt próbáljunk utat találni a nyári hőségben, a választási kampányban, a belső bizonytalanságban – vagy a hódmezővásárhelyi logikátlanságban.
