„Nem kell Harvey Weinsteinnak lenni, hogy hibázzál” – Lelkiismereti nyomozás a hétköznapok szürkezónáiban
A Heti Jégbüfé legújabb epizódjában Rangos Katalin vendége Breier Ádám filmrendező volt, aki ezúttal nem kamerával, hanem tollal mesélt. A Levkovics gyászolnak sikere után a rendező most első regényével, a 71 farkas című kötettel jelentkezett a Könyvhéten. A beszélgetés középpontjában a regény témái álltak: kollektív emlékezet, hétköznapi felelősségvállalás, és a metoo utáni férfiidentitás keresése.
„Titkos regényíró vagyok”
Breier Ádám elárulta, hogy a 71 farkas eredetileg filmes tervként indult, de a történet belső világa túlságosan lélektani természetűnek bizonyult a film médiumához. „Túl sok benne a belső konfliktus, a belső vívódás, inkább regénynek való” – fogalmazott. A könyvírás vágya már korábban is érlelődött benne, így amikor ez a történet felmerült, alkalmasnak tűnt az irodalmi formára. Breier bevallása szerint nem azért írt regényt, mert nem tudott filmet forgatni – a médiumváltás ezúttal alkotói döntés volt.
A zsidó lelkület mint alapállapot
Rangos Katalin kérdései már a beszélgetés elején egyértelművé tették, hogy a regény túlmutat egy egyszerű prózai vállalkozáson. A mű harmadik generációs holokauszt-túlélő identitásával, a vallás és hit kérdéseivel, valamint a 21. századi férfi-női kapcsolatokkal foglalkozik. „Ez egy kicsit zsidó szemszögű rágódnivaló” – jegyezte meg Rangos, Breier pedig készséggel elfogadta ezt a megközelítést: „Rengeteg lelkileg feldolgoznivaló, matativaló van ebben a történetben a főhős számára.”
A könyv központi kérdése az, hogy vajon megerőszakolt-e valakit a főszereplő húsz évvel ezelőtt, egy homályos éjszakán – vagy csak a saját bűntudata játssza ezt újra meg újra. A történet éppen ezzel a szürkezónával játszik, miközben kerül minden egyértelmű válaszadást.
A hétköznapi bűn és az erkölcsi mérleg
„Egy regény eggyel csapongóbb, eggyel szabadabb, sokkal inkább benne tudunk lenni valakinek a lelkébe” – magyarázta Breier a választott formátum előnyeit. A regényben a főhős nem biztos abban, hogy vétkes-e, de mindvégig magán viseli a lelkiismereti terhet. Az egyik kulcsmondat az író szájából így hangzik: „Attól még elkövethetek bűnt, hogy nem volt szándék megbántani az illetőt.” Ez a finom egyensúly a tudattalan vétek és a morális felelősség között adja a könyv feszültségét.
Rangos rámutatott arra is, hogy a női szereplő – a feltételezett áldozat – „eszközként használta” a főhőst, ami szintén árnyalja a klasszikus agresszor-áldozat narratívát. „Direkt úgy van kitalálva, hogy lehet persze, hogy a nőnek is van bűne, de azért csak neki is van” – fogalmazott Breier. A regény egyfajta „lélektani nyomozás”, amelyben a bűn ténye nem válik egyértelművé, ám a belső felelősségvállalás kikerülhetetlen.
Mi maradt a metoo után?
A beszélgetés egyik legerősebb része, amikor Rangos és Breier a metoo utóéletéről beszélnek. A regény ugyanis nem a szélsőséges, hollywoodi botrányokat dolgozza fel, hanem azt vizsgálja, miképp jelenik meg a hatalommal való visszaélés lehetősége a mindennapi interakciókban. „Nem kell Harvey Weinsteinnak lenni ahhoz, hogy hibázz” – mondta a szerző, utalva arra, hogy egy filmrendező pozíciója önmagában is kiszolgáltatottá teheti a másik felet, akár egy castinghelyzetben is.
Rangos ehhez saját generációja nevében fűzte hozzá: „A mi időnkben nem erőszakolták meg a színésznőket, de máshogy bántak velük, ahogy most már szerintem nem lehet.” Breier tapasztalatai szerint ma már a fiatalabb generációban erősebben él az öntudat, és kevésbé fogadják el a megalázó bánásmódot, akár a művészi vízió nevében is.
Mit szúrt el a szülői generáció?
A beszélgetés záró részében Rangos egy személyesebb kérdést vetett fel: vajon miért tűnnek annyira idegesítőnek a szülők a mai fiatalok szemében, és mi az, amit a szülői generáció elrontott. Breier frappánsan fogalmazott: „Az a példa, hogy a szülő él, az a jó példa. Nem az, hogy beáldozza magát.” A generációs különbségek egyik fő oka szerinte az, hogy a szülők túlzottan feláldozzák magukat a gyerekeikért, miközben a fiatalabbak inkább azt szeretnék látni, hogy a szüleik is boldogan élik az életüket.
„71 farkas” – egy szimbolikus cím
A cím jelentését Breier nem kívánta elárulni, de azt ígérte, az olvasók a regény során megkapják a választ. A 71 farkas egy olyan könyv, amely nem kínál gyors megoldásokat vagy egyértelmű feloldozást – de annál több kérdést vet fel a felelősségről, bűnről, emberi kapcsolatokról és az identitásról. Ahogy Rangos Katalin fogalmazott: „Ezt a regényt éjjel olvassa az ember, miközben tudja, hogy reggel korán kell kelnie.” Ez a legjobb ajánlólevél egy elsőkönyves írónak – és egy rendezőnek, aki most új formában mesél tovább.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
