„Te voltál” – Zubornyák Zoltán regényes búcsúja a színháztól
Szegvári Katalin vendége a Hogy vagy? legutóbbi adásában Zubornyák Zoltán színész, rendező, egykori igazgató és ma már Angliában élő kulturális menedzser volt. A beszélgetés apropója a most megjelent novelláskötet, de valójában egy évtizedek óta épülő életút krónikája bontakozott ki: színház, hatalom, emlékezet, elhallgatás és újrakezdés – immár angliai perspektívából.
Az írás mint második élet
Zubornyák gyerekkora óta írt – már a fogalmazásai is hosszabbak, gazdagabbak voltak az átlagnál, Margit néni, a magyar tanár gyakran írta oda: „ez túlzás”. A könyvek szeretete is korán jött, a könyvhéten száz forintból annyi olvasnivalót vett, hogy alig bírta hazacipelni. Azóta is úgy érzi: „mindig kapok egy könyvet valakitől” – Eszterházi, Kertész, Szép Ernő útján formálódott az ízlése.
A mostani novelláskötet azonban már egy új fejezet: nem színházi történetek dominálnak, hanem családi, belső és olykor szürreális történetek. Csak egy írás – a „Te voltál” – foglalkozik a színpad világával, de az annál mélyebben: egy hajnali telefonhívás megrázó története, amelyben egy kolléganő rosszindulatúan közli a főszereplővel, hogy „meg fogsz bukni” – s ez az élmény évtizedekig kísérti.
A tanulás: hogyan írj szívből – de jól?
A könyv nem csak önálló munka eredménye: Zubornyák a Péterfy Gergely-féle íróakadémián képezte magát, ahol három szinten dolgoznak a hallgatók. „Nem tanítás ez, inkább formálás” – mondja. A tanárok nemcsak stílust és szerkezetet tanítanak, hanem kérdeznek, provokálnak és visszajelzést adnak. Például azt, hogy történelmi novellában ne szerepeljen pumi kutya, ha a korban még nem is létezett – Gergely saját pórul járt példáján okulva.
Az egyik novella egyébként épp egy ilyen feladatból született: Leonardo, Michelangelo és Raffaello fiktív találkozásáról – „Firenze 60 ezres város volt, kizárt, hogy ne találkoztak volna egy kocsmában” – mondja nevetve.
Törőcsik Mari és a színház emberarca
A színpadtól Zubornyák méltósággal búcsúzott: élete utolsó itthoni szakaszában a Pinceszínház és a Ferencvárosi Művelődési Központ vezetője volt, ahonnan egyik napról a másikra távolították el politikai váltás után. Ekkor döntött az emigráció mellett: „Nem láttam perspektívát.”
Korábban Tatabányán 386 színész fordult meg az öt éve alatt – köztük Törőcsik Mari, Agárdi Gábor, Sinkovits Imre, Galambos Erzsi, Lehoczky Zsuzsa. „Nekem soha senkivel nem volt vitám igazgatóként. Szerintem ez humanista műfaj. Ezért maradt fenn a színház” – fogalmaz.
És hogy miként szerzett sztárokat Tatabányára? „Feladattal. A jó szerep sokszor fontosabb a pénznél.” Galambos Erzsi és Lehoczky Zsuzsa például azt mondták: „akár ingyen is, ha együtt játszhatunk”.
A szabadságkanál és a hallgatás öröksége
Az interjú legmeghatóbb pillanata a „Szabadságkanál” című novella története volt, amely nagyapja hadifogságban használt kanala köré épül. A férfi élete végéig ezzel evett, de sosem beszélt arról, mit élt át – csak ennyit mondott: „ez a szabadságkanál.”
„A gyerek a hallgatásokból is fölépít történeteket, és ezekből lesznek a szorongások” – mondja Zubornyák. Számára ez nemcsak családi emlék, hanem metafora is: ahogyan sok magyar család életében kimondatlan traumák öröklődnek.
Nottingham: újrakezdés félidőben
Tizenöt éve él Angliában, először egy művészeti intézmény menedzsereként, majd egy nottinghami mozi igazgatójaként. A váltás nem volt könnyű – az angol rendszer szigorúan elvárja a helyi munkatapasztalatot –, de a magyar „egyenes beszéd” végül előnyére vált. Bár néha sértődést okozott, többen értékelték az őszinteséget a brit udvariasság helyett.
Mára már elhagyta a mozit – „nem bírom a napi 12-14 órás munkát” –, jelenleg egy elit magániskola eseményeit koordinálja. Az iskola színházterme „olyan, amilyen Magyarországon sincs” – meséli. 800 gyerek, 5,5 milliós tandíj évente, de a közösség él: „minél kisebb a város, annál fontosabb a közösségi tér.”
Színpad, de csak távolról
Bár gyakran hívják vissza – még szinkronra is, amit már otthon, nottinghami stúdiójából vesz fel –, a színházra ma is úgy tekint, mint régi szerelmére, akitől fájdalmas volt a szakítás. „Az olyan, mint a vívás volt. Ifi válogatott voltam, de soha többé nem mentem be egy vívóterembe.” És a színház? „Itthon fáj beülni. Angliában mások szerelmét nézem – az már nem fáj.”
„Nem példakép, hanem csoda” – és a jövő
Ha nyugdíjba megy, regényt írna – „nagy regényötlet van a fejemben” –, és Spanyolországba költözne. Már a covid alatt elkezdett spanyolul tanulni. És persze, továbbra is ír: „szeretném, ha amit csinálok, másokat is boldoggá tenne.”
A Te voltál című novella zárómondata egyszerre emlék és szimbolikus mondat: egy élet összegzése, amely sokat tud a színpadról, a bukás félelméről, az emberi gyarlóságról – és arról, hogy hogyan lehet mégis méltósággal élni, alkotni, továbblépni.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
