„A tudós, aki gyerekkorában békát rejtegetett a sufni mélyén” – Születésnapi Jégbüfé Csányi Vilmossal
90 éves lenne – de még mindig csak ünnepelni tanul
A Heti Jégbüfé ünnepi adásában Rangos Katalin vendége Csányi Vilmos volt, aki másnap ünnepli 90. születésnapját. „Köszönöm szépen, hogy eljött, és hagyja magát egy kicsit előünnepeltetni velem” – vezette fel a műsorvezető, majd a frissen újrakiadott A kíváncsiságom története című könyv apropóján elkezdődött egy olyan beszélgetés, amely során megelevenedett a tudós egész életpályája – a zuglói békától a Harvardig.
Vegyészből etológus, fiúból professzor
„Vegyésznek indultam, de nem vegyészmérnöknek, hanem kutatóvegyésznek” – pontosította indulását Csányi. A Petrik Lajos Vegyipari Technikumból az Eötvös Loránd Tudományegyetemre vezetett az útja, de nem volt ez magától értetődő: „Volt egy Papa nevű kutató a gyógyszerkutatóban, mindenki rettegett tőle, engem mégis hazavitt, és a szüleimmel beszélt. Utána közölték, hogy jelentkezzek egyetemre.” A családi háttér is sajátos volt: „Apám 56-ban a vállalatánál a forradalmi tanács elnöke lett. Később emiatt volt baj, de ő hitt abban, hogy ez egy jó világ lesz – csak hogy vannak benne hülyék.”
Zuglói állatkert – héjától a bagolyig
„Volt héja, bagoly, pulyka, sőt egy Károly nevű kacsa is.” A gyermekkori állattartás szinte már etológiai laborra emlékeztetett: „Egy békát például a holdvilágárokban találtunk, befőttesüvegbe tettük. Anyám azt mondta, vagy ő, vagy a béka.” A héja apai ajándék volt: „Apám a villamos távvezeték vállalatnál dolgozott, és ha egy madár megsérült, néha hazahozta.” A megfigyelés tehát korán kezdődött, de Csányi szerint „a gyerekek nem alkotnak hipotéziseket, csak szeretnek valamit.”
Egyetemi emlékek és pártpoénok
Az egyetem aranykor volt számára: „Nagyon jól éreztem magam, csináltunk egy lapot is, Szellemi spriccflaska címmel.” Az egyik tanár nevét – Könyves – egy karikatúrában is kifigurázták, mire „behívtak a pártirodára, de mivel apám párttitkár volt, végül úgy döntöttek: a mi kutyánk kölyke, maradhat.” Egy másik esetben „egy professzor meghajolt a saját tanára neve hallatán – és mi 400-an vele együtt felálltunk és meghajoltunk. Paprikavörös lett, de aztán visszajött és folytatta.”
Az etológia katedrája: beszélgetés, nem előadás
Csányi saját tanszéket alapított, ahol kezdetben kis létszámú, inspiráló oktatás folyt: „Mindenkinek tudtam a nevét. Nem előadtam, hanem beszélgettem.” Ám amikor 200 hallgató lett, ez lehetetlenné vált: „Ott már nem tudsz arcokat nézni, csak beszélsz a levegőbe.” Kritikus az oktatással szemben: „Az egyetem nem tudja, hogy mi a célja: ma minden tudás elérhető az interneten, értelme csak annak van, amit az ember a tanárától személyesen kap meg.”
Családi történet: a fiúból Cambridge-professzor lett
Fia, Gábor is különleges utat járt be: „Két éves korától 12-ig nem kutattam, csak vele foglalkoztam. Alapelv volt: mindent lehet kérdezni.” Angliába cserediákként került ki, majd Cambridge-be járt, aztán az MIT-n doktorált: „A 100 pontos vizsgán 96 pontot szerzett, és több helyről is ösztöndíjat kapott.” Az élet azonban kalandos volt: „A berlini fal leomlásakor egy stázis családtól kellett egy hét alatt költöznie, végül egy matematikus családnál lakott, ott tanulta meg igazán a szakmát.”
Ford-ösztöndíj és amerikai kalandok
1966-ban a Ford Alapítvány ösztöndíjával került ki a Harvardra: „A New York Times azt írta: negyven kommunista kémet fogadtak be.” A tudományos közeg lenyűgözte: „Akár a Nobel-díjas Watzonnal is beszélgethettem, csak kérni kellett egy időpontot.” Mégsem akart kint maradni: „Magyar vagyok. A magyar nyelvhez és irodalomhoz kötődöm.”
Kémkedés? Kösz, nem.
Nem kerülte el az állambiztonsági megfigyelést sem: „Jött a követ, hogy biztosan gyűjtök idegmérgeket. Mondtam neki: én nem kém vagyok, hanem tudós.” A következő hónapban mást küldtek, majd egy lejárt útlevéllel próbálták hazaerőltetni. Végül zongorajátékával érte el a londoni követségen, hogy pecsétet kapjon. „Az akadémia aztán megvédett, nem lett belőle semmi.”
Zárszó: „Én nem is szeretem ezeket mesélni…”
A beszélgetés végén Rangos Katalin így zár: „Nagyon sajnálom, hogy ennek itt most véget kell vetni, de egy csomó olyasmit tudtam meg, amelyek eddig nem voltak ismerős sztorik Csányi Vilmos életéből.” A professzor csak annyit felelt: „Nem is szeretem ezeket mesélni.” Mégis megtette – és ezzel egy örök kíváncsi életútját rajzolta meg, amely egyszerre volt személyes, politikai, tudományos és nagyon is emberi.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
