Bennett az Emírségekbe utazott

Bennett az Emírségekbe utazott, hogy ,,regionális ügyekről” tárgyaljon az elnökkel

Naftali Bennett miniszterelnök csütörtökön váratlanul rövid diplomáciai látogatásra érkezett az Egyesült Arab Emírségekbe, hogy megbeszélést folytasson Mohamed bin Zayed Al Nahyan sejkkel, az újonnan kinevezett elnökkel és más magas rangú tisztviselőkkel.

בנט נפגש עם נשיא איחוד האמירויות באבו דאביראש הממשלה נפתלי בנט נפגש עם נשיא איחוד האמירויות, השייח מוחמד בן זאיד, באבו דאבי. כך דיווחה סוכנות הידיעות הרשמית של איחוד האמירויות, שהוסיפה כי בנט בירך את בן זאיד על כניסתו לתפקיד והביע תנחומים בפניו ובפני העם האמירתי על מות הנשיא חליפה בן זאיד אל-נהיאן בחודש שעבר. עוד דווח כי בנט ציין את תפקידו של השייח חליפה בבניית גשרים לשיתוף פעולה ולשלום עם מדינות העולם, והביע רצון להרחיב את היקפי שיתוף הפעולה בין שתי המדינות. בן זאיד הודה לבנט ואיחל לישראל יציבות ושגשוג. (ליעד אוסמו)

Ez lesz a harmadik találkozó a két vezető között, és az első azóta, hogy bin Zayed Al Nahyant a múlt hónapban, féltestvére, Khalifa bin Zayed Al Nahyan halálát követően kinevezték.

Bennett irodájának közleménye szerint a két vezető „regionális kérdésekről” fog beszélni, valószínűleg a Bécsben elakadt iráni nukleáris tárgyalásokra, az iráni meghatalmazottakra, az Ábrahám-egyezményre és az Ukrajnában indított orosz invázió következményeire utalva.

,,Találkozni fogok az elnökkel, Mohamed bin Zayed sejkkel, aki egy látnok, egy bátor vezető. Ma egy újabb réteget adunk a nemzeteink között kialakuló különleges kötelékhez mindkét nép biztonsága és jóléte érdekében” – mondta Bennett a felszállás előtt.

A miniszterelnök Irán kapcsán kijelentette:

„A világ országainak határozott álláspontját látjuk a jó és a rossz megkülönböztetésével kapcsolatban, mivel egyértelműen kijelentik, hogy Irán eltitkol dolgokat. Nem hagyjuk annyiban ezt a kérdést”.

Bennettet az Emírségek külügyminisztere, Abdullah bin Zayed fogadta a reptéren.

A miniszterelnök várhatóan délután visszautazik Izraelbe, ahol többséget elvesztő koalíciója azért küzd, hogy elfogadtasson egy törvényt, amely sorsdöntő a kormány jövőjét illetően.

A látogatásra azt követően került sor, hogy az ENSZ Atomenergia Ügynöksége (NAÜ) szerdán elsöprő többséggel határozatot fogadott el, amelyben kritizálja Iránt, amiért nem adott választ a három be nem jelentett telepen talált uránnyomokra.

Izrael üdvözölte az ENSZ nukleáris felügyelő szervezetének állásfoglalását.

,,Ez egy jelentős állásfoglalás, amely felfedi Irán valódi arcát” – mondta Bennett a szavazás után.

A látogatásra továbbá vezető iráni tudósok titokzatos halála után került sor.

Bennett kedden a Kneszet Külügyi és Védelmi Bizottságában elmondta, hogy kormányának Iránnal kapcsolatos stratégiája megváltozott.

„Az elmúlt évben stratégia váltás történt Izrael Iránnal kapcsolatos politikájában” – mondta Bennett a Ynet hírportál szerint. ,,Izrael fellép az iráni terror polipcsápjai ellen, és nem csak úgy, mint az elmúlt évtizedekben. Azok az idők, amikor Irán mentességet élvez és sértetlen marad az Izrael elleni újabb és újabb támadásaival, és meghatalmazottjai útján terjeszti terrorizmusát, elmúltak. Mindenhol és mindenkor fellépünk ellene, és továbbra is így fogunk tenni”.

,,Az elmúlt években Irán határvonalakat lépett át, különösen tavaly áprilisban, hónapokkal a kormány hatalomra kerülése előtt, amikor nemzetközi válasz nélkül megkezdte az urán 60%-os dúsítását” – mondta a miniszterelnök. ,,Izrael nem tud és nem is fog elfogadni egy ilyen helyzetet”.

,,Fenntartjuk az intézkedés szabadságát Iránnal szemben, és amennyiben szükséges, a 2015-ös nukleáris megállapodás felélesztésével vagy anélkül” – mondta Bennett. „Amit mondunk, tettekkel bizonyítjuk”.

 

Előzmények[szerkesztés]Egy kép a Fermi-Szilárd-féle „neutron reaktor” szabadalmából

Szilárd Leó 1934-ben és 1936-ban két szabadalmat jelentett be a British Admiralitynek. Egy nyilvánosat, melyben homályosan utal az energiatárolásra és egy titkosat, amely a bomba elvét írta le, de nem tudta, melyik elemmel tud a láncreakcióban részt venni. A berlini Kaiser Wilhelm Institut laboratóriumában 1938-ban Otto Hahnnak és asszisztensének, Fritz Strassmann-nak sikerült az uránatom hasítása. Lise Meitner (a Kaiser Wilhelm Insitute korábbi munkatársa) és unokaöccse, Otto Frisch 1939-ben svédországi tartózkodásuk alatt elméletileg megfogalmazták a tömegdefektus nagyságát, ugyanakkor Niels Bohrnak a felületi feszültségre vonatkozó kutatásaira alapozva bizonyítást találtak arra, hogy miért hasad az urán két igen alacsony rendszámú elemre.[* 1] [2] Niels Bohr dán fizikusnak, aki az atomszerkezet és a kvantummechanika tudományterületén dolgozott, és 1922-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat, szintén sikerült az uránatom hasítása. Enrico Fermi 1938-ban elnyerte a fizikai Nobel-díjat, majd annak átvétele után családjával New Yorkba emigrált. Teller Ede1935-ben George Gamow hívására szintén az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. A háború előtt megjelent tudományos közleményeknek nem mindegyikét titkosították, ezért a németek és a japánok[* 2] is foglalkoztak az atombomba gondolatával. Az amerikaiak grafitmoderátoros (Enrico Fermi), a németek nehézvíz-moderátoros[* 3] vizsgálatokkal keresték a lassú és a gyors neutronos atombontás, illetve az 235U szerepét.[* 4] Az 1941. december 7-i Pearl Harbor-i csata után felgyorsultak az események és Chicagóban Teller Fermi mellett dolgozott az első atomreaktor megépítésén. A chicagói reaktor 1942-es, sikeres decemberi beindítása után Tellert meghívták a Manhattan tervbe. Szilárd Leó 1939 augusztusában megírta, és Albert Einstein aláírta a híres levelet, hogy figyelmeztessék Franklin D. Roosevelt elnököt arra a lehetőségre, hogy a nácik atombombát építenek. A levél kézbesítője Teller Ede volt. Sikerült Roosevelt aggodalmát annyira felkelteniük, hogy létrehozta az Uránbizottságot, és a Columbia Egyetemnek megítélte az első atomenergia-alapot.

Searchtool right.svg Lásd még: Einstein–Szilárd-levél és Manhattan terv

Története[szerkesztés]Little Boy”, a hirosimai bombaFat Man”, a Nagaszakiraledobott bombaA Castle Bravo kísérleti robbantás gombafelhője (1954. március 1., Bikini atoll, 15 megatonna)A Castle Bravo kísérleti robbantás áldozatainak fényképei. A robbanás ereje mintegy háromszorosa volt a tervezettnek, a közeli atollokon lakó emberek egy része égési sérüléseket és sugárbetegséget kapottA Szovjetunió által 1961. október 30-án felrobbantott „Cár”-bomba makettje múzeumban

Az atombombát az Egyesült Államokban a Manhattan terv keretein belül fejlesztette ki egy kutatócsoport az új-mexikói Los Alamosban.[* 5]

A Manhattan terv[4] Szilárd Leó kezdeményezésére indult 1939-ben, elsődlegesen a német atomprogramtól való félelem miatt. A projekt vezetője Robert Oppenheimer lett. A munkában amerikai, olasz és angol tudósok mellett Teller Ede és Neumann János is részt vett.

Trinity-teszt

Az első atombombát 1945. július 16-án robbantották föl a szintén új-mexikói Alamogordo melletti kísérleti telepen. Az eszköz egy implóziós plutóniumbomba volt.[5] A robbanás hatóereje kb. 20 kilotonna volt.

Ugyanezen év augusztus 6-án Hirosimára,[6] majd augusztus 9-én Nagaszakira[7] dobtak atombombát. Az első Japánra dobott bombát az Enola Gay nevű B-29-es bombázó szállította, a bomba neve Little Boy volt. A Nagaszakira dobott bombát Fat Mannek nevezték. Előbbi uránt, utóbbi plutóniumot tartalmazott. A Little Boy 64,1 kg 82,7%-ra dúsított uránt (Oralloy-t)[8] tartalmazott; ennek 1,38%-a hasznosult, rombolóereje 15 000  tonna TNT-ének felelt meg. A Fat Man 6,2 kg plutóniumot tartalmazott, amelyből csupán 0,9 kg hasznosult (kb. 13%), mert a robbanás a bombát szétvetette, és a láncreakció leállt. Rombolóereje kb. 20 000  tonna TNT-vel egyenértékű. A kritikus tömeg értékét rontotta, hogy anyagának 0,9%-a 240Pu volt. A fegyver-minőségű plutóniumot legalább 93%-osra dúsítják.

Németország tevékenysége

A Manhattan tervhez csatlakozva több szakértői csoport is megkísérelte felkutatni azokat a német objektumokat, ahol esetleg atomfegyver előállításával kísérleteznek[9] Ezek a csoportok sikerrel begyűjtöttek 1100 tonna német uránt; elszállították, és kikérdezték a témában szakértőként ismert német fizikusokat, főként Werner Heisenberget és Carl Friedrich von Weizsäckert. Fréderic Joliot-Curie igazolta, hogy a megszállt Párizsban, a laboratóriuma ciklotronját német kutatók is használták, ám az amerikai tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy Németországban senki sem hitte komolyan, hogy atomfegyvert képes előállítani. Maga Heisenberg több tonnára becsülte az 235U kritikus tömegét.[10] Groves tábornok úgy ítélte meg, hogy Heisenberg nacionalista ugyan, de nem náci. Erre utal Heisenberg és Niels Bohr tárgyalása 1941-ben. Erről bizonyosat ma sem lehet tudni, ám sokan feltételezik, hogy Heisenberg ezzel rejtett üzenetet akart küldeni amerikai kollégáinak, hogy egyikük se kezdjen bele az atomfegyver kifejlesztésébe.[11]

A fentieknek ellentmond egy olasz újságíró, Luigi Romersa[12] beszámolója, aki Mussolini környezetéhez tartozott. Állítása szerint szemtanúja volt 1944. október 12-én Rügen szigetén és 1945. március 3-án Thüringiában az SS által végrehajtott atomfegyver-kísérletnek. Más szemtanúk óriási fényvillanásról számoltak be a környéken, és a hírek szerint több ezer, vagy több tízezer szovjet hadifogoly halt meg ebben a kísérletben. Erről Rainer Karlsch könyvet is írt,[13] az atombomba vázlatával.[14] A ZDF televíziós társaság kamerái előtt a PTB (Német Szövetségi Műszaki-Fizikai Kutatóintézet) megvizsgálta a helyszínt.[15] Megállapításuk szerint a csernobili katasztrófa által okozott talajszennyeződést meghaladó egyéb szennyeződést (atomrobbanásra utaló izotópokat, például 137Cs) nem találtak. Az atomfegyvert ábrázoló vázlatot általában piszkos bombának tekintik.

Az amerikai fogságban tartott német tudósok a rádióból tudták meg a Hiroshima elleni támadásról szóló jelentést. Weizsäcker ekkor a következőt mondta: „Szerintem mi azért nem csináltuk meg a bombát, mert a német fizikusok elvből nem akarták megcsinálni. Ha valamennyiünknek szívügye lett volna, hogy Németország nyerje meg a háborút, bizonyára létre tudtuk volna hozni.” Otto Hahn, későbbi Nobel-díjas így válaszolt: „Kötve hiszem, de hálás vagyok a sorsnak, hogy nem sikerült.” Hahn, akinek korábbi kutatásai lehetővé tették az atomfegyver előállítását, a több százezer ember halála miatt érzett erkölcsi nyomás alatt ekkor eljutott az öngyilkosság gondolatáig.

RDSZ–1

A világháború után leghamarabb a Szovjetunió tett szert nukleáris fegyverre. Első kísérleti robbantásukat 1949. augusztus 29-én hajtották végre egy kazahsztáni kísérleti telepen. Az RDSZ–1 (amerikai kódneve: Joe–1) bomba a Fat Man másolata volt, a terveket szovjet, illetve velük együttműködő amerikai kémek (Rosenberg házaspár) juttatták el a Szovjetuniónak. Ezzel megindult a hidegháborús fegyverkezési verseny.[16]

A szovjet atomprogramra válaszként az Egyesült Államok beindította a hidrogénbomba-programot, Teller Ede és Stanisław Ulam tervei alapján.

Ivy Mike

Az első hidrogénbomba-robbantás 1952. november 1-jén a Marshall atollon történt. Az Ivy Mike nevű eszköz egy 82 tonnás szerkezet volt, hatalmas súlya miatt nem volt bevethető. Hagyományos fissziós bomba felrobbanása cseppfolyós deutérium fúzióját indította be. A robbanás 10,4 megatonnás volt. Megjegyzendő, hogy ennek 77%-a a röntgensugár-reflektorként használt, a deutériumtartályt körülvevő, mintegy 4,5 tonna urán hasadásából származott.[17](angolul)

A Szovjetunió ekkor már évek óta folytatta a saját hidrogénbombájának a kifejlesztését.

Joe 4

Ez volt az amerikai kódneve a hivatalosan RDSZ–6sz (Reaktivnij Dvigatyel Szpecialnij) nevű első szovjet hidrogénbombának, amelyet 1953. augusztus 12-én robbantottak fel. Felépítése: a fissziós és a fúziós komponensek egymásra rétegezve helyezkedtek el. Hatóereje 400 kt volt[18]

Castle Bravo

Az első bevethető méretű amerikai hidrogénbomba tesztje 1954. február 28-án történt a Bikini Atollon (Marshall-szigetek). A fúziós fokozat lítium-deuteridből készült (l. Teller–Ulam terv). A 15 megatonnás hatóerő két és félszerese volt a számított értéknek. Ennek súlyos következményei voltak. A hasadványtermékek (az elsődleges fokozatból illetve a bomba uránköpenyéből) a vártnál jóval nagyobb területen szóródtak szét. A teszt résztvevői jelentős sugárdózist kaptak. A Szerencsés Sárkány nevű japán halászhajó legénysége a rájuk hulló sugárzó finom hamutól súlyos sugárbetegséget kapott, egyikük nem sokkal később meg is halt.[19]

Cár-bomba (RDSZ-220)

A Szovjetunió 1961. október 30-án robbantotta fel a valaha is készült legnagyobb hatóerejű nukleáris fegyvert Novaja Zemlján. A bomba 27 tonnát nyomott, 8 m hosszú és 2 m átmérőjű volt. Az eredetileg 100 megatonnás eszköz hatóerejét – a radioaktív kihullás korlátozása érdekében – 50 megatonnában limitálták. Az eszköz elsősorban propaganda, erődemonstráció céljából készült. Ekkora hatóerőnek katonailag nem volt értelme, a bomba nem volt hatékony abban az értelemben, hogy a robbanás energiájának nagyobbik része kisugárzódott a világűrbe. Mérete korlátozta a bevetésére átalakított speciális bombázógép sebességét és hatótávolságát. Interkontinentális ballisztikus rakétára szerelése szóba sem jöhetett. A Cár-bomba volt a nukleáris fegyverek hatóerejének növeléséért folyó verseny csúcspontja. A létrehozása és felrobbantása utáni időszakban a hangsúly a bombák méretének csökkentésére és célba juttatásuk pontosságának növelésére helyeződött át.[20]

Egyezmények[szerkesztés]

Az 1960-as évek során még három állam tett szert nukleáris fegyverre: Franciaország, Nagy-Britannia és Kína.[21] Már ekkor erősödni kezdtek a nukleáris fegyvereket ellenző mozgalmak. Ennek eredményeképpen 1963-ban Anglia, az USA és a Szovjetunió aláírta a részleges atomcsend-egyezményt (Partial Test Ban Treaty), amely tiltja a légköri, víz alatti és világűri robbantásokat. Mivel két ország (Kína és Franciaország) nem írta alá az egyezményt, ezért ez csak részleges sikerrel járt.

1968-ban Nagy-Britannia, az USA, Kína, Franciaország és a Szovjetunió aláírták az atomsorompó egyezményt (Non Proliferation Treaty). Eszerint az aláírók segítik egymást az atomenergia békés hasznosításában, és nem segítik a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államokat azok megszerzésében. Ezenkívül az aláírók engedélyezik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek, hogy a nukleáris berendezéseiket ellenőrizze. 1970-ig 187 ország írta alá az egyezményt, viszont Kuba, India, Izrael és Pakisztán elutasította. India és Pakisztán időközben nukleáris fegyverre tettek szert. Az atomsorompó egyezmény egyik hibája, hogy nem tette kötelezővé a leszerelést[22]

A teljes körű atomcsend-egyezményt 1996 óta 166 állam, közöttük az öt atomnagyhatalom írta alá, amely megtilt mindennemű kísérleti robbantást.

Az atomfegyverek felhalmozása ugyanakkor paradox módon – a teljes pusztulástól való félelemben – visszatartotta a vezető hatalmakat az egymással vívott nyílt háborúktól, s a globális erőviszonyok alakulását egyértelműen a gazdasági teljesítőképesség függvényévé tette.

Fizikai alapok[szerkesztés]

Ambox important.svg Ezt a szakaszt át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz.

Egy gerjesztett maghasadás. Egy lassított neutron egy urán-235 atommag hasadását okozza, melynek során két könnyebb mag és három szabad neutron keletkezik

Az atom magból és elektronhéjból áll. Míg kémiai reakciók során mindig több atom vesz részt, és lényegében csak az elektronburkok rendeződnek át, nukleáris reakció esetén valamilyen, a kiindulásiakhoz képest új atom keletkezik. A nukleáris reakciónak két fajtája van: a magfúzió és a maghasadás. A magfúzió következtében két kisebb atommagból egy nehezebb jön létre, a maghasadáskor egy nehezebb atommagból (általában) két könnyebb. A nukleononkénti kötési energia a periódusos rendszerben nő a hidrogéntől a vasig haladva, és attól kezdve csökken. Ezért magfúzió esetén, ha a végtermék könnyebb a vasnál, akkor energia szabadul fel (a legtöbb energia a hélium szintézisénél szabadul fel, és csökken a vasig). Ha a magfúzió végterméke nehezebb a vasnál, akkor a reakció endoterm, vagyis létrejötte energiabefektetést igényel. Ez a természetben szupernóva robbanásakor megy végbe. Fordított a helyzet maghasadáskor, mikor energia szabadul fel nehéz elemek (235U) maghasadásakor.

A radioaktív elemek maghasadása lehet természetes, vagy gerjesztett. A természetes maghasadás ritmusát a felezési idő határozza meg, és ez elég lassú. Az 235U esetében maghasadás következtében keletkeznek neutronok is, melyek ha másik 235U magba ütköznek, ezt hasadásra gerjesztik, a gerjesztett hasadásból keletkezik három neutron és így beindulhat egy láncreakció. Mivel az atommag nagyon kicsi az atomhoz viszonyítva, a neutron az elektronhéjon áthaladhat anélkül, hogy magot találna. Ha elég nagy mennyiségű 235U van egyben, akkor valószínű, hogy a neutron egy magba ütközik és beindul a láncreakció. Az a mennyiségű anyag, melyben beindul a láncreakció, a kritikus tömeg és az 235Uesetében 56 kilogramm.[23] Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a megfelelő mennyiségű töltetet (ami több, mint a kritikus tömeg) két vagy több részre osztják (egy résznek a tömege kisebb, mint a kritikus tömeg) és az adott pillanatban, klasszikus robbantással egy darabba préselik. Hogy pusztító erejét kifejtse, a burok elég kemény kell legyen, hogy a láncreakció előrehaladjon és nagy mennyiségű energia szabaduljon fel. Ha túl hamar hasad a burok, a töltet szétszóródik, megszűnik a kritikus tömeg és a láncreakció leáll. Az atomerőművekben nagyjából ugyanez megy végbe, a keletkezett három neutronból csak egynek engedjük, hogy láncreakcióban részt vegyen, a többit elnyeletjük (induláskor valamivel több mint egy, leálláskor kevesebb mint egy).

Magfúzió esetén két könnyű atommagot kell ütköztetni, hogy ezek egyesüljenek. Az atommagok azonos, pozitív töltése erős taszítóerőt fejt ki, ennek legyőzésére a magokat nagy sebességgel kell ütköztetni. Ezért nagy hőmérsékletre van szükség, hogy a magoknak elég energiájuk legyen a taszító erő legyőzéséhez, ugyanakkor óriási nyomásra, mivel nem minden ütközés vezet magfúzióhoz.

Hasadóanyagok táblázata[szerkesztés]

Nuklid Kritikus tömeg, kg Átmérő, cm Ref.
urán-233 15 11 [24]
urán-235 52 17 [24]
neptúnium-236 7 8,7 [25]
neptúnium-237 60 18 [26][27]
plutónium-238 9,04–10,07 9,5-9,9 [28]
plutónium-239 10 9,9 [24][28]
plutónium-240 40 15 [24]
plutónium-241 12 10,5 [29]
plutónium-242 75–100 19-21 [29]
amerícium-241 55–77 20-23 [30]
amerícium-242 9–14 11-13 [30]
amerícium-243 180–280 30-35 [30]
kűrium-243 7,34–10 10-11 [31]
kűrium-244 (13,5)–30 (12,4)–16 [31]
kűrium-245 9,41–12,3 11-12 [31]
kűrium-246 39–70,1 18-21 [31]
kűrium-247 6,94–7,06 9,9 [31]
kalifornium-249 6 9 [25]
kalifornium-251 5 8,5 [25]
kalifornium-252 2,73 6,9 [32]

Típusai[szerkesztés]

Atombombák[szerkesztés]

A hirosimai bomba szerkezete (részletek a képre kattintva)

Az atombombák, vagy fissziós bombák energiájukat a nehézatommagok hasadásából nyerik: nehéz atommagok (urán vagy plutónium) hasadnak könnyebb elemekké neutronokkalvaló besugárzásuk révén (ezek az elemek hasadásukkor újabb neutronokat hoznak létre, melyek újabb atommagokat bombáznak, láncreakciót eredményezve). Ezeket történelmi okokból atombombának nevezzük. Az elnevezés nem pontos, mivel a kémiai reakciók szabadítanak fel energiát atomok kapcsolódásából, nem a hasadás, valamint a fúzió (a könnyű atommagok egyesülése) sem kevésbé atomi jellegű, mint a maghasadás (fisszió). E lehetséges félreértés ellenére az atombomba kifejezést széles körben használják kimondottan a nukleáris fegyverekre, s leginkább a fissziós bombákra.[33] Az atombombák méretét nem lehet tetszőlegesen növelni, mivel egy kritikus tömeg felett külső hatás nélkül is beindul bennük a láncreakció.

Hidrogénbombák[szerkesztés]

A hidrogénbombák vagy fúziós bombák az atommagok egyesülésén, fúzióján alapulnak, amikor könnyebb atommagok, mint például hidrogén vagy hélium állnak össze nehezebb elemekké nagy energia felszabadulása mellett. Az elnevezés pontatlan, mert egyrészt minden „hidrogén”-bombában a hatás egy jelentős részét egy fissziós bomba adja, másrészt az egylépcsős „atom”-bombák belső üregét is hatásfokjavító hidrogén alapú töltettel töltik ki. Így a „hidrogénbomba” helyett szerencsésebb a kétfázisú atombomba kifejezés. A hidrogénbomba elnevezést az alapanyaga miatt kapta, hívják még termonukleáris fegyvernek is, mivel a fúziós reakcióknál a láncreakció beindulásához rendkívül magas hőmérséklet kell. A hidrogénbombák tömegének nincsen felső korlátja, mivel a beindításához rendkívül nagy hőmérséklet és nyomás szükséges. Spontán módon, földi körülmények között semmiképpen sem indul meg a fúziós reakció.

A hidrogénbomba szerkezete

A hidrogénbombáról sok vázlatos ismertetés jelent meg, így számos lexikon és kézikönyv is – állítása szerint – összefoglalja a H-bomba működési elvét. (Ezekből az ismertetésekből általában igen lényeges elemek hiányoznak.)

Az a vázlat, amely szerint a hidrogénfúziót elindító – mintegy gyutacsként szolgáló – hasadási bombát hidrogéntöltet veszi körül, teljesen téves.[forrás?]

Ennek az elrendezésnek a működésképtelensége egyszerű számítás alapján is belátható. Az atommagfúziós reakció f sebességét (az idő- és térfogategységenként végbemenő fúziós reakciók számát) a következő összefüggés adja meg: , ahol CD, illetve CT jelöli a reakcióban részt vevő atommagok – esetünkben deutérium és trícium – darabszám-sűrűségét, atom/m³ egységben mérve (magyarosan: db/m³), a σv mennyiség pedig a reakció valószínűsége (σ az ún. hatáskeresztmetszet) és a részecskék sebességéből képezett szorzat átlagértéke. Az atommagok darabszám-sűrűségét az irodalom nD, illetve ND betűkkel is jelöli, ahol indexbe a reakcióban részt vevő atommag (nuklid) vegyjelét írják (például D deuterium). A < > jelek jelölik, hogy a sebesség Maxwell-eloszlásból származik. A σv mennyiség erősen függ a hőmérséklettől, ezért, bár a magfúzió már 10-20 millió °C hőmérsékleten is végbemegy, a jelentős energiatermeléshez ennél nagyobb, 50 millió °C körüli hőmérséklet szükséges.

Az összefüggés alapján kiszámítható, hogy normál sűrűségen nem indul meg fúzió, hanem csak akkor, ha előzőleg a fúziós anyagot erősen összepréseljük. Ebből nyilvánvaló, hogy a hasadási bombát burkoló fúziós köpeny a robbanás hatására egyszerűen szétrepülne, mielőtt a fúzió megindulhatna. A következő táblázat a hőmérsékletet kiloelektronvoltban tartalmazza