„Minden világ olyan, amilyenné tesszük” – F. Tóth Benedek a médiáról, tanításról és a tűz továbbadásáról
A Volt egyszer vendége ezúttal F. Tóth Benedek újságíró, író, az Index főszerkesztő-helyettese. A beszélgetésben szó esik a véletlen pályakezdésről, a 90-es évek médiaműhelyeiről, az újságírás átalakulásáról, a közszolgálatiság válságáról és arról is, miért tartja fontosnak, hogy „vinni kell a tüzet”.
Nem a televízió az ő műfaja
Bár 1993-ban az Egri Városi Televízióban kezdett szerkesztő-riporterként, hamar rájött: a televízió túl sok tényezőtől függ. „A termék, amit kiadsz a kezedből, nem csak rajtad múlik” – mondja. Operatőr, vágó, hangmérnök, technika – mind befolyásolják a végeredményt.
Ő inkább „one man show típus”, aki szereti, ha a szövegért teljes mértékben ő felel. „Ha elrontom, én vagyok a hibás. Ha jól csinálom, enyém az öröm.”
Tanárnak indult, újságíró lett
Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen végzett történelem–földrajz szakon. Tanár akart lenni, de pályakezdő munkanélküliként végül a munkaügyi hivatal közvetítette ki a helyi televízióhoz. Így lett a véletlenből hivatás.
A médiához azonban volt affinitása: gyerekkorában újságokat olvasott, rádiót hallgatott, érdekelte a világ. Az egyetemen a Hétfő című hallgatói lapnál tanulta meg a szakma alapjait – egymást csiszolva, formális oktatás nélkül.
Műhelyek kora: rádió, 168 Óra, TV3
A 90-es évek közepén a Havas Henrik és Hétai Péter nevéhez kötődő Budapest Média Intézet hallgatója lett, osztálytársa volt Stankai Ádám. Mester Ákos révén került a 168 Órához, majd a Magyar Rádió Krónikájához.
A korszakot valódi műhelyként írja le: „Dolgoztunk is, de közben tanultunk is.” Hibáztak, fejlődtek, vitatkoztak. A hét napjai szinte egybefolytak: 168 Óra, Krónika, TV3 – folyamatos munka, folyamatos tanulás.
„Mindaz, amit tudok, ott szedtem fel” – mondja. Szerinte ma hiányzik ez a fajta szakmai műhelymunka.
A hír az alap? Vita a szakma gyökereiről
F. Tóth Benedek nem a klasszikus úton tanulta a szakmát: nem hírekkel kezdett, hanem riportokkal. A 168 Óránál hosszabb, elemző anyagokat írt, és később a Világgazdaságnál tanulta meg a feszes hírírást.
Bár elismeri, hogy „ha nem tudsz hírt írni, baj van”, szerinte a jó híríró nem feltétlenül jó riporter vagy publicista. A műfajok különböző kompetenciákat igényelnek.
A közszolgálatiság válsága
A beszélgetés egyik legerősebb része a közszolgálati média szerepéről szól. Szerinte az újságírás a „pillanat történetírása”. Ha a közszolgálat nem rögzíti hitelesen a valóságot, a jövő történészei torz képet kapnak.
„A múlt mindig változik, csak a jövő biztos” – idézi egykori tanárait. A pártatlanság, a pluralizmus, az alaptájékoztatás szerinte nem ideológiai kérdés, hanem szakmai minimum.
Social media és az „állampolgár riporter”
A fordulópontot a közösségi média megjelenése hozta. Felidézi a 2005-ös londoni robbantás utáni BBC-kísérletet az „állampolgár riporter” modellre, amely gyorsan kontrollálhatatlanná vált.
Ma „mindenki influencer, mindenki hatni akar”. A névtelen kommentkultúra szerinte eltolta a hangsúlyt a tényalapú kommunikációról az érzelmi kommunikáció felé. Az újságírás tekintélye megrendült.
Tanítás: vinni kell a tüzet
25 éve tanít újságírást. Néha úgy érzi, olyan világról beszél a hallgatóknak, „ami lehet, hogy már nem létezik”. Mégsem adja fel.
Cormac McCarthy Az út című regényét idézi: „Vinnyi kell a tüzet, fiam.” Hisz abban, hogy mindig akad egy-két fiatal, aki felismeri az értékek fontosságát, és továbbviszi a szakmai normákat.
Sci-fi mint alibi
Tizenhárom science fiction kötete jelent meg. Gyerekkorában Stanisław Lem és Isaac Asimov művei formálták. Saját bevallása szerint a sci-fi nála „inkább alibi”: valójában az emberi gyarlóság, túlélés és erkölcsi választások érdeklik.
2007-ben, egy munkahelyváltás után három hónap alatt írt meg egy teljes kötetet. „Írnom kell, mert ez a napjaim része.”
Az Index és a felelősség
Hat éve dolgozik az Indexnél, ahol kultúrarovatot épített fel, ma főszerkesztő-helyettes. Úgy fogalmaz: „Nem azért leszek indexes, mert az Indexnél dolgozom, hanem az Index lesz olyan, amilyenné mi tesszük.”
A kritikák természetesek – mondja –, de szerinte az elégedetlenség helyett szakmai párbeszédre lenne szükség.
„Nem az elválasztást kellene keresnünk”
A beszélgetés végén társadalmi diagnózist ad: a magyar közélet szerinte törzsi logikában működik, narratívák mentén. A vita kultúrája eltűnt, helyette érzelmi szembenállás dominál.
„Nem az elválasztásokat kellene keresnünk, hanem az összekötési pontokat” – mondja. Mert végső soron minden világ olyan, amilyenné tesszük.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
