„Beszippant a város” – Jeruzsálem, ahol a történelem ma is jelen idő
Ünnepi Pirkadat Benda Ivánnal az örök városról
Karácsony előestéjén különleges ajándékkal készült a Pirkadat: Breuer Péter vendége Benda Iván fotóművész volt, akivel Jeruzsálemről, „a világ fővárosáról” beszélgetett. A beszélgetés nem útibeszámoló volt, hanem időutazás – személyes emlékeken, fotókon és megélt tapasztalatokon keresztül.
A kezdetek: templomoktól Jeruzsálemig
Benda Iván története nem a Szentföldön indult. A Honvéd Művészegyüttes tagjaként járta Magyarországot, és amikor csak tehette, fényképezőgéppel indult el faluról falura. Templomokat, temetőket, apró szakrális tereket örökített meg. Ezek a keresztény gyökerű helyszínek vezették el ahhoz a felismeréshez, hogy „a kezdet Jeruzsálemben volt”, és neki oda el kell jutnia.
Betlehem és az eltörölhetetlen történet
A beszélgetés Betlehemmel indult, amely Benda Iván számára ma már fájdalmas emlékeket is hordoz. A város vallási arculata megváltozott, a keresztény jelenlét visszaszorult, mégis – ahogy fogalmazott – „ha egy történet erős és hiteles, azt nem lehet eltüntetni”. A betlehemi történet kétezer éve él, függetlenül attól, mi épül fölé vagy köré.
Az óváros lélegzete
Jeruzsálem óvárosa a beszélgetés egyik központi motívuma volt. Benda Iván szerint ez „közös kincs”, ahol a szentség szó szerint benne van a levegőben. Nem kell program, nem kell magyarázat: elég sétálni, és a város „beszippantja” az embert. A Via Dolorosán vonuló zarándokok, a stációknál megálló csoportok, az Olajfák hegyéről leereszkedő tömeg mind ugyanennek az időtlen tapasztalatnak a részei.
A Siratófal mint személyes tér
A beszélgetés egyik legmeghittebb része a Siratófalról szólt. Benda Iván és Breuer Péter eltérő módon kapcsolódnak hozzá, mégis ugyanarról beszélnek: egy olyan helyről, ahol az ember megáll. Benda Iván nem érinti meg a falat, inkább leül, hallgat, figyel. „Nem is látok madarakat, mégis hallom a madárcsicsergést” – mondta.
Breuer Péter saját, 1973-as első élményét idézte fel, amikor tíz nappal Izraelbe érkezése után ült le a Kótelnél, és figyelte az imádkozókat, fegyveres katonákat, gyerekeket cipelő szülőket. „Üresen érkeztek, feltöltődve mentek el” – fogalmazott.
Markó Iván és a fal vonzása
A beszélgetés során felidézték Markó Iván alakját is. Benda Iván elmesélte, hogyan „érlelődött meg” Jeruzsálem Markó Iván számára, míg végül megszületett a Siratófal című balett. A koreográfus újra és újra visszatért a falhoz, még az utolsó útja előtt is elköszönt tőle. „Megérte” – mondta akkor, és ez a mondat a város lényegét sűríti magába.
A jeruzsálemi szindróma és a hit extázisa
Jeruzsálem nemcsak felemel, hanem szélsőséges lelki állapotokat is kivált. Breuer Péter egykori szállodaigazgatói élményét mesélte el, amikor keresztény zarándokok „jeruzsálemi szindrómával” kerültek hozzá: Jézussal beszélgettek, eksztázisba estek. Benda Iván ehhez hozzátette: a zsidó zarándok nem látványos, hanem csendes transzba kerül – órákig, napokig nem tud szabadulni az élménytől.
A Mea Searim és egy magyar dal
A jeruzsálemi zsidó negyedek közül kiemelt helyet kapott Mea Searim. Benda Iván első látogatása itt teljesen véletlen volt, nyelvtudás nélkül, ösztönből sodródva. A közeg zártsága ellenére soha nem érte bántás, sőt, fényképezhetett is. Egy emlékezetes pillanatban két fiatal fiú „kokos, kokos” kiáltással jelezte, hogy magyar. Válaszként elénekelte nekik a „Szól a kakas már” kezdetű dalt – miközben fényképezett. A kép megmaradt az archívumban, de soha nem publikálta: „nem lett volna méltó”.
