„A rádió egy varázslatos játszótér volt” – Rádiós legendák mesélnek a Heti Libazsírban
Két rádiós ikon, Mélykúti Ilona és Pármai Éva voltak a Heti Libazsír vendégei Rangos Katalin és Szegvári Katalin társaságában. A beszélgetés apropóját Pármai Éva frissen megjelent könyve, a Rekviem egy rádióért adta – de a műsor hamar nosztalgikus, humoros és bensőséges időutazássá vált a Magyar Rádió fénykorába.
Egy könyv az eltűnt rádióról – és azokról, akik már nincsenek köztünk
A Rekviem egy rádióért születése
Pármai Éva új kötete egy „égi telefonkönyv”, amely egy 1993-as rádiós névsorból emeli ki azokat, „akik nagyszerű emberek voltak, és nagyszerű rádiósok”. Mint mondta: „Ez teljesen szubjektív válogatás.” Mégis egy egész korszak hangulatát idézi fel – azt, amely ma már csak emlék.
Mélykúti Ilona szerint a rádió fizikai megszüntetése sem tudta eltörölni a szellemiséget: „Ahányszor csak tehetem, ide fogok citálni egykori rádiósokat, mert az intézmény maga megérdemli.”
Legendás rádiós történetek – keserédes mosollyal
Párttagság, ahogy a rádiósok átélték
A vendégek nosztalgiával, humorral meséltek a pártállami idők abszurditásáról. Pármai Éva felidézett egy emlékezetes mondatot: „36 éves vagy, meddig akarsz még kétséges lenni?” – kapta a párttitkártól. Mélykúti Ilona pedig egyszer így hárított: „Az én összes ősöm a párt zászlaja alatt esett el – baráti tűzben.”
A bemondók aranykora
A hang volt az arc, a tekintély és a bizalom
A 70-es és 80-as években a bemondók presztízse rendkívüli volt. Mélykúti Ilona felidézte, hogy operaközvetítésekhez még tartalmi kivonatokat is fejből tanultak: „Körmendi Laci bácsi nagyon utálta azokat, akik tudnak olvasni.”
A bemondóvá válás sem volt egyszerű folyamat. „Lírai hangon azt mondtam: Kossuth Rádió Budapest 16 óra. Erre senki nem volt kíváncsi” – nevetett Mélykúti Ilona, aki évekig dolgozott a hangja „átnevelésén”.
A rádió mint „varázslatos játszótér”
A szakmai szabadság és a magányos műhelymunka romantikája
A beszélgetés csúcspontján Mélykúti Ilona idézte fel Mester Ákos gondolatát: „A rádió egy varázslatos játszótér volt.” A vendégek egyetértettek: a rádióban dolgozni egyszerre volt felelősség, szabadság és öröm.
Szegvári Katalin szerint a rádiósok mindig is sokkal magányosabb, mégis nagyobb kontrollt jelentő munkát végeztek: „Egy interjúhoz mi tévések egy stábbal mentünk, a rádiósok pedig egyedül ültek a vágóasztal mellett – ez még tiszteletreméltóbbá tette a szakmájukat.”
Így él tovább a rádió szellemisége
Új platformokon, új generációk hangján
Bár a közmédia mára teljesen átalakult, a rádiós hagyomány – a hang iránti igényesség, a szakmai alázat és a műhelyszellem – ma is felismerhető sok független csatornán. „Azt hiszik, ha lerombolnak egy épületet, megszüntetik a szellemiséget. De ez baromira nem igaz” – mondta Mélykúti Ilona.
A műhelyek hiánya azonban fájdalmas veszteség: „Nekünk volt otthonunk. Nekik nincs” – fogalmaztak a rádiósok.
Nevetések, bakik, legendás pillanatok
A rádiós folklór felejthetetlen történetei
A műsor végén sorra kerültek a híres rádiós baki-történetek:
- a „Vörös Félhold” félrehallása, amelynél Rangos és Korbuj Péter „az asztal alá röhögte magát”;
- Varga József legendás esti meséje: „Ülök a tojásaimon, és várom, hogy kikölthessem őket. Villásfarkam kilóg a fészekből”;
- Mélykúti Ilona „bélyeggyűjtők öt perce”, ahol kollégái az üvegfal mögött röhögve figyelték, végig tudja-e mondani.
A műsor végül egy ikonikus mondattal zárult, amelyet egy olyan bemondó szájából idéztek, „akiről az a hír járta, hogy mindent felolvas”:
„0:30 per – nyugodalmas jó éjszakát közvetítünk.”
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
