„Tengelyesen szimmetrikusak vagyunk” – Az irodalom ikerpárja: Kovács Viktor és Kovács Dominik
Kovács Dominik és Kovács Viktor, azaz „a Kovács ikrek”, a fiatal magyar irodalmi élet különleges párosát alkotják. A „Hogy vagy?” című műsor vendégeiként Szegvári Katalinnak meséltek arról, hogyan lettek ketten egyetlen írói hang, miért fontos számukra a vidék, hogyan születnek közösen a színdarabjaik és regényeik, és miért küzdenek az irodalmi elismertségért már gyerekkoruk óta.
Ikerség és közös alkotás – természetesen
„Tengelyesen szimmetrikusak vagyunk” – mondták nevetve, amikor arról beszéltek, hogyan alakult ki a közös munkamódszerük. A balkezes Viktor és a jobbkezes Dominik már gyerekkorukban is együtt írt történeteket. Első karácsonyi mesejátékukat negyedik osztályosként mutatták be az iskolában.
Az írás közös élményként jelent meg számukra, nem kellett külön megegyezniük róla: „Nem tudjuk a pontos idejét már, de a történetek egyfajta természetes miliőt jelentettek nekünk.” Már gyerekként is közösen vázoltak, írtak és szerkesztettek – és ez az együttműködés a mai napig tart.
A vidék mint irodalmi közeg
Simon-tornyai származásuk, a nagyszülőkkel töltött idő, a falusi kultúra szeretete mélyen meghatározza munkájukat. A vidék számukra nem téma, hanem természetes közeg. „Nem vidéki emberekről írunk, hanem olyan emberekről, akik vidéken élnek” – vallották, Galgóczi Erzsébet gondolatait idézve. Szerintük a vidéki kultúra és közeg nem ellentéte a városinak, hanem önálló, mély lelki rétegekkel rendelkező világ.
Kiemelték, hogy gyermekkorukban a kulturális értékek presztízse még erős volt a falusi közösségekben is: „A kultúra iránti fogékonyságot tisztelet és természetes elfogadás övezte.”
Első sikerek: gyermekkortól irodalmi fórumokig
A fiúk már középiskolásként országos díjakat nyertek irodalmi versenyeken. A színház iránti vonzalmukat is hamar komolyan vették: a Bánfalvi Ágnes által vezetett színi stúdióban fejlődhettek, ahol szövegeket írtak, és azokat profi színészek adták elő. „12-13 évesen már figyeltük, melyik poén működik, hogyan épül a mondat.”
Első komoly drámájuk, a Jégtorta a Kortárs Dráma Nyílt Fórumára került, és még Svájcban is bemutatták. A mentorprogram során Hegedűs D. Gézával dolgozhattak együtt, akit nagy tisztelettel említettek: „Nagy pedagógus és támogató volt.”
A regény, amelyet nem lehetett nem megírni – Lesz majd minden
A testvérpár első regénye, Lesz majd minden címmel jelent meg, és elnyerte a Margó-díjat is. A kötet egy kitalált, „Égethalom” nevű faluban játszódik, és egy különleges ünnep köré épül, ahol az élők évente egy napon találkozhatnak elhunyt szeretteikkel.
A főhős, Balok Simon története a századforduló idején indul, és az 1930-as évekig tart. A társadalmi előrejutás, az önmegvalósítás és a közösségi lét komplex kérdéseit járja körül. „Nem irodalmi előképekből indultunk ki, mert az epigonizmus veszélyét hordozták volna” – mondták. Mégis, a mágikus realizmus eszköztárával dolgoznak, Gabriel García Márquez hatása érezhető, de nem másolt.
A Koloniál – generációs szakadék és magány
A 6szín Teátrumban futó Koloniál című darabjukról is szó esett. Eredetileg egy amerikai dráma átdolgozásaként indult, de az írók úgy átalakították, hogy már alig emlékeztet az eredetire. „Egészen más viszonyok uralkodnak ott, mint nálunk.” A darab két nő – egy idős és egy fiatal – egymás felé közeledését mutatja be egy magyar faluban, középpontjában a magány, az ellátatlanság és a generációs különbségek kérdésével. „A magánynak nincs generációs kerete” – fogalmaztak.
Szilágyi Bálint rendező munkáját külön kiemelték, csakúgy, mint a darab két szereplőjét, Ágota és Ákos színművészeket. A darab szerintük az egészségügy és a társadalmi kiszolgáltatottság aktuális kérdéseire is reflektál.
Tudományos élet: külön utakon, de együtt
Miközben az írói munkát közösen végzik, a doktori disszertációjukat külön-külön írják. Dominik a reformkori horrordrámákkal foglalkozik, Viktor pedig az intrikus karakterek ábrázolásával a reformkori színművekben. Mint mondják: „A kutatói részt mindig külön vittük.”
„Senki nem kérdezte, hogy miből fogtok megélni”
A beszélgetés egyik legmegkapóbb mondata talán ez volt, amikor gyerekkoruk támogatói közegéről beszéltek. A kultúra szeretetét és az irodalom presztízsét nem kérdőjelezte meg senki a környezetükben. Ez adta meg számukra az induláshoz és a folytatáshoz szükséges hitet és erőt.
A Kovács testvérek példája azt mutatja: az irodalmi pálya lehet egyszerre közös és egyéni út, ha azt megalapozza a hit, a család, és az a bizonyos tengelyesen szimmetrikus ikerlét.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
