„A németek először a saját oxigénmaszkjukat veszik fel” – Repedések a francia–német tandem körül Még mindig Párizs és Berlin diktál? Kiszely Zoltánnal járták körül az EU-t mozgató szövetség változó dinamikáját
A Franciapolitika című műsor vendége ezúttal Kiszely Zoltán politológus volt, akivel Soós Eszter Petronella azt vizsgálta, milyen irányba mozdul el a német–francia tengely, és képes-e továbbra is meghatározni az Európai Unió politikai irányvonalát. A beszélgetés középpontjában a bővítéspolitika, a gazdasági és védelmi kérdések, valamint az atlantizmus és szuverenitás feszültsége állt.
A régi szereposztás recseg-ropog
„Továbbra is több dolog, több politika és érdek köti össze a német és a francia európa politikát, mint ami elválasztja” – szögezte le Kiszely Zoltán. Ugyanakkor világossá tette: a britek kilépése óta nincs meg az a korábbi csikicsuki, amely lehetővé tette a németek számára, hogy a kellemetlen ügyeket másokra bízzák.
Angela Merkel évtizedekig mestere volt annak, hogy konfliktusos témákban közvetítőként lépjen fel, miközben háttérből érvényesítette a német érdekeket. „A hálátlan pozíciókat kiszervezte – a migrációnál Orbán Viktorhoz, más ügyekben az angolokhoz.”
Bővítés: gazdasági racionalitás kontra nyugati félelmek
Az uniós bővítés kérdése alapjaiban osztja meg a két országot. Miközben Németország geopolitikai és gazdasági megfontolásból támogatja a keleti nyitást, Franciaország a háttérben gyakran fékezi azt.
„Ők komolyan azt hiszik, hogy az ő életszínvonaluk csökkenése a keleti bővítéssel indult el” – mutatott rá Kiszely. A nyugat-európai közvélemény a munkahelyek elvesztését és az ipar kiszervezését gyakran a kelet-európai országokra hárítja, nem pedig az euróra vagy más gazdasági tényezőkre.
A vétójog és a régi elit nyugtalansága
A bővítéshez kapcsolódó másik neuralgikus pont a vétójog. „Fölmerült, hogy az új tagok esetleg ne is rendelkezzenek vétójoggal” – idézte fel Soós Eszter Petronella, utalva azokra a nyugati félelmekre, amelyek szerint a további bővítés megakasztaná az integrációt. A francia–német tandem célja, hogy az elitklub jellegét megőrizve bővüljön az unió, de úgy, hogy a döntéshozatal ne kerüljön veszélybe.
Védelem: pénz, fegyver és hatalom
A közös védelmi politika területén szintén éleződnek az ellentétek. „A franciák azt mondják: adjátok ide a pénzt, és majd mi legyártjuk Franciaországban a fegyvert. A németek meg azt mondják: gyártsuk közösen, és képezzük ki közösen a katonákat” – foglalta össze a különbséget Kiszely Zoltán.
Ez nemcsak iparpolitikai, hanem stratégiai kérdés is: a németek hosszú távra akarják integrálni a hadseregeket, interoperábilis rendszerekben gondolkodnak, míg a franciák inkább önálló projektekben érdekeltek.
A német gazdasági csoda vége?
Az orosz gáz elzárása megrendítette a német gazdaság alapjait. „Nincsen olcsó energiája a német gazdaságnak” – mutatott rá Kiszely. Az ipar energiaintenzív ágazatai bezárnak vagy külföldre költöznek, miközben a francia atomenergia olcsóbb áramot biztosít – igaz, a reaktorok nagy része felújításra szorul.
A német kormány abban bízik, hogy az autóipar technológiaváltásával felszabaduló munkaerőt a fegyvergyártás felszívja – de kérdéses, hogy ez elég lesz-e.
Ki irányítja Európát?
A francia–német tengely hatalma nem csupán a gazdaságon alapul, hanem a pártcsaládokon keresztüli politikai befolyáson is. „A német befolyás leginkább ezeken az európai pártcsaládokon keresztül jelenik meg” – emelte ki Kiszely. A CDU és az SPD a Néppártban és a Szocialisták között is kulcsszereplők, így a német érdekek közvetetten akkor is érvényesülnek, ha a szavazásoknál kisebb országok más véleményen lennének.
Atlantizmus: német hűség, francia önállóság
„A németek az amerikaiakat tisztelik és félnek tőlük. A franciák tisztelik az oroszokat, de nem félnek tőlük” – summázta frappánsan a két ország külpolitikai hozzáállását Kiszely Zoltán.
A német politikai elit mélyen beágyazott az amerikai kapcsolatrendszerbe. „A német elit az amerikai elittel mindig is együtt akar működni. Ennek fő kapcsa az Atlanti Híd Alapítvány.”
Ezzel szemben Franciaország mindig is önálló európai politikában gondolkodott – és Trump elnöksége alatt ez a vonal felerősödött, amikor a németek is kénytelenek voltak a szuverenitás fontosságát hangsúlyozni.
A francia–német viszony jövője: együtt, de külön
Bár a francia–német tengely továbbra is meghatározó Európa szempontjából, a dinamikája változik. A korábban jól olajozott „gazdaság + hadsereg” szövetség mára vitákkal és stratégiai különutakkal terhelt. A két ország gyakran ugyanabban a célban hisz – egy egységes, erős Európában –, de az odavezető út és az érdekek már nem mindig esnek egybe.
„A németek először a saját oxigénmaszkjukat veszik fel” – zárta gondolatait Kiszely, utalva arra, hogy a német politika ma már kevésbé hajlandó mások érdekeit figyelembe venni a sajátjaik rovására. És ez az új hozzáállás az egész európai integráció működését alakíthatja át a következő években.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
