„Már nem tudok nem önazonosan élni” – Krizsó Szilvia belülről meséli el az Árulók kulisszáit
Krizsó Szilvia hosszú ideje visszavonult a népzés elől, de most mégis visszatért: nem politikai műsorban, hanem egy közönsségi játék szereplőjeként láthattuk viszont az RTL egyik legsikeresebb formátumában, az Árulókban. A Heti Libazsír legutóbbi adásában Szegvári Katalin és Rangos Katalin vendége volt, ahol nemcsak a műsor lélektani hatásairól, hanem a kamerákhoz való viszonyáról, a szakmai identitásáról és a magánélet változásairól is őszintén beszélt.
„Egy játék, ami nem játék”
A beszélgetés a műsor egyik visszatérő témájával, az RTL Árulók című valóságshow-jával indult. Krizsó Szilvia elmesélte, hogyan élte meg a részvételét: „Én nem tudok egy olyan környezetben létezni, ahol senkiben sem bízhatok.”
Bár tisztában volt a játék szabályaival, a valóságban az árulás és manipuláció érzelmileg megterhelőbbnek bizonyult: „Az a baj, hogy nem tudtam elengedni az értékrendemet. Akkor sem, amikor ez már hátrány volt.”
Az egyik legnehezebb pillanatot a „kalitkás jelenet” jelentette: „Bekötik a szemedet, elvezetnek, nem tudod hova. Majd hirtelen ott találod magad egy kalitkában, amit fölhúznak méterekkel a föld fölé… Hát ott nem éreztem, hogy jót játszunk.”
„Kívülről más, belülről megélni nehezebb”
Szilvia elmondta: „Amíg kívülről nézed, azt hiszed, hogy menni fog. De ott bent, amikor már tétje van a dolgoknak, teljesen átértékelődik minden.”
A játék folyamatos morális dilemmákat okozott: „Hozol egy döntést, ami akkor helyesnek tűnik. Aztán kiderül, hogy ezért kerülsz a halállistára. A játék végére már nem tudtam eldönteni, hogy jól csináltam-e.”
A kamerák előtti én, és a valódi én
Szegvári Katalin rákérdezett: hogyan lehet az, hogy valaki, aki 20 évet töltött kamerák előtt, most ennyire kibillenthető egy forgatási szituációban? „Ez más. Ez nem az a kamerás jelenlét, amit megszoktam. Ott nem én irányítottam a helyzetet.”
Szilvia szerint épp az volt a nehezíség, hogy „egyszer csak elkezd komolyan számítani, mit gondolnak rólad a nézők, miközben belől küzdesz, hogy ne add fel magad.”
Visszatérés? Inkább nem
„Soha többé politikai műsor!” – szögezte le, amikor a műsorvezető a jövőjéről kérdezte. „Lehet, hogy egyszer még visszatérek, de most semmi késztetést nem érzek rá.”
A szereplés hiányzik neki, de a politikai kézivezéreltségtől elidegenedett: „Akiket érdemes lenne kérdezni, úgysem jönnek el. Akkor meg minek csináljam?”
„Most gyászfolyamatban vagyok”
A műsor végén a beszélgetés személyesebb hangvételre váltott. Krizsó Szilvia őszintén mesélt arról, hogyan éli meg lánya, Luca spanyolországi egyetemre költözését: „Ez most egy gyászfolyamat. Hirtelen nincs kinek adni mindazt a figyelmet, amit eddig Lucának szenteltem.”
A kapcsolatuk azonban szoros maradt: „Beszélünk napi kétszer-háromszor, ő hív, nem én. De mégis üres lett a lakás.”
Egy kis nosztalgia
A beszélgetés záró perceiben nosztalgikus anekdoták is elhangzottak a két műsorvezető közös televíziós múltjáról, a Szólás Szabadsága bakijairól, a Bés Rádió szerkesztőségi légköréről, és a női ruhatárak garázsvásáros titkairól.
„Ami fontos: akármit csinálsz, add meg a tiszteletet neki. Megfésülködsz, fogat mosol, vagy fényesre pucolod a cipőd. Mert az élet minden pillanata megérdemli a figyelmet” – zárta a beszélgetést Krizsó Szilvia egy emlékezetes gondolattal.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
