„Volt idő, amikor elhittem, hogy én már megvagyok”
– Bujtor Balázs nem csak a nevét örökölte, hanem a tehetséget is
Rangos Katalin vendége a Heti Jégbüfében ezúttal Bujtor Balázs volt, aki előadóművészként, hegedűsként, zenekari koncertmesterként és egy különleges család tagjaként is számos izgalmas történettel érkezett. Az apropó: új önálló estje, amelyben nemcsak hegedül, hanem legendás felmenőiről, Bujtor Istvánról, Latinovits Zoltánról és a Perényi zenészcsaládról is mesél – sőt, néha utánozza is őket.
A család neve: történelem
Bujtor Balázs olyan családi háttérből érkezett, amit sokan múzeumba tennének. „Gundel Károly a dédapám, Bujtor István az édesapám, Latinovits Zoltán a nagybátyám, anyám Perényi Eszter, a nagybátyám Perényi Miklós.” A Kossuth-díjak száma a családban eléri az ötöt. Hogy milyen ezzel élni? Balázs szerint „sose éreztették velem, hogy ők kicsodák”, így a nyomasztó családi elvárás helyett inspirációként működött a közeg.
Mégis, egy színészosztály megrökönyödése, amikor Darvas Iván nevét sem ismerték, indította el benne az önálló est ötletét. „Ne felejtsük el ezeket az elképesztő legendákat” – mondja.
A zene: gyerekkori sorsfordító döntés
13 évesen vették fel a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába, akkor úgy érezte, „már meg is tettem a magamét ebben az életben, dolgozni nem kell”. Később rájött, hogy „súlyos évek teltek el”, mire felfogta, hogy ez csak a kezdet.
Zenekari pályáját a Danubia Zenekarban kezdte, koncertmesterként. Pécsett is hasonló pozíciót töltött be, most pedig a Budapesti Fesztiválzenekarban játszik, amelyet a csúcsnak tart: „Ez volt az elérendő. Ott megvan a 8848 méter.” Emellett Székesfehérváron az Alba Regia Szimfonikus Zenekar koncertmestere is.
„Nem vagyok karmester, de egyszer még akár…”
A koncertmesteri ranglétrát végigjárta, a vezénylés gondolata is megfordult benne, de – ahogy mondja – „a karmesterség is egy szakma, azt is illik megtanulni”. Ha egyszer belevág, akkor alaposan: „Elmennék tanulni, mielőtt odacsöppennék.”
Fesztiválzenekar, éneklés a Scalában és a műfaji határok átlépése
A Fesztiválzenekarban eltöltött évei alatt olyan helyekre jutott el, ahova másként esélye sem lett volna. A Scálában például kórusművet énekeltek ráadásként. „Azt nem gondoltam volna. Én énekelni fogok a Scálában?” – idézte fel. A projekt hatalmas siker lett, ami szerinte Fischer Iván vezetői zsenialitását is mutatja.
A zenei megújulásról, közönségcsalogatásról is beszéltek: „Iván a komolyzenéből is show-t csinál. A Midnight Music koncertjeinken fiatalok vannak, nem lehet rá jegyet szerezni.”
Bujtor, Latinovits, Gundel – egy örökség három arca
Balázs úgy emlékezik apjára, Bujtor Istvánra, mint humoros, mégis egyre melankolikusabb emberre: „Soha nem éltem ilyen jól, de soha nem éreztem magam ilyen rosszul” – idézte egy mondását a kétezres évekből.
A közös előadóestjük, ahol Bujtor István szavalt, ő pedig hegedült, mély emlék: „Hihetetlen komolyan vette a felkészülést. De nagyon jó volt együtt dolgozni.” Latinovits Zoltánnal személyesen nem volt kapcsolata, de a nagymamájától tudja, hogy „két kisgyerekéért odaadta volna az egész pályáját”.
A Gundel-örökséggel viszont kevésbé azonosul: „Nincs kötődésem. Egyszer apámmal mentünk el a Gundel előtt, és annyit mondott: ez a miénk volt.”
40 kilóval kevesebb – és 31 kilométer a Balaton partján
Az utóbbi két év életmódváltása során 40 kilót fogyott. „Akkor vittem még egy embert. Most 114 vagyok, de 100-ra szeretnék lemenni.” Mozgásként gyaloglást választott: „Régi vágyam volt elsétálni Szemesről Tihanyba – meg is csináltam, 31 km volt.”
A súlycsökkenés még a hangszeres játékra is hatással van – de elég a 100 kiló is. A hangszere pedig 1987 óta ugyanaz: „Egy Burger, amit anyám vett 1975-ben. Egyek vagyunk, mint a gyerekem. Hozzám nőtt.”
A Gundel-palacsintánál többet adott az örökség
A beszélgetés végén még arról is szó esett, hogy játszana-e Stradivarin. „Aki azt mondja, hogy nem, az nem zenész” – mondja nevetve. De hangsúlyozza: hangszeridegenként ő nem kérte el az anyjáét sem, „mert a hangszer olyan, mint a fogkefe”.
A zenei pálya melletti önálló estjében, amelynek apropóján a beszélgetés is készült, mindezek az örökségek – a színház, a zene, a történelem – összetalálkoznak. A cél egyszerű, de fontos: „Ne felejtsük el ezeket az elképesztő legendákat.”
És ehhez Bujtor Balázs nemcsak nevet, hanem méltó hangot is örökölt.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
