Őrzőangyalok konferencia – 7. rész

Az emlékezet része a holokauszt idején az embermentés, de viszonylag keveset beszélünk a gyerekekről. A háború idején árván maradt, szülők és rokonok nélkül kallódó gyerekekről, akiknek Sztehlo Gábor evangélikus lelkész – a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével – próbált otthont adni, normális életet biztosítani. Apácák és szerzetesek is segítették Sztehlo munkáját: ők voltak az Őrzőangyalok. Sokan, többek közt arisztokraták és üldözött zsidó családok házakkal, lakrészekkel és villákkal járultak hozzá ahhoz, hogy a magukra maradt gyerekek ismét otthonra találjanak.

A Raoul Wallenberg Egyesület legújabb projektje a gyermekmentéssel foglalkozik. Az egyesület felkeresi az embermentés helyszíneit és megszólaltatja az emlékezőket. Ezt a konferenciát emlékükre rendezte.

7. rész: Kerekasztal beszélgetés Sándor Erzsi újságíró vezetésével a „Sztehlo-gyerekekkel”, Gábor bácsiról és az Őrzőangyalokról II.