Megőrizni az identitást
Szili Katalin egykori házelnök, jelenleg a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnöki biztos a magyarság közös ügyeiről beszélt.
Hogyan telnek a napjai?
Most nagyon sűrűen, most nemzetpolitikával foglalkozom, mióta 2009. szeptembere óta elköszöntem a Parlamenttől házelnökként, akkor is azt mondtam, bárhová vezet az életem, igyekszem a nemzetemet szolgálni. Közel két éve kaptam felkérést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrtól, hogy vállaljam el a határontúli magyarság ügyének egy speciális részét, az autonómia kérdését. Amikor ez a felkérés megérkezett, akkor túl sokat nem, de azért gondolkodtam rajta, főleg a már említett mondatom miatt is. Úgy döntöttem, fel kell hagynom a pártpolitikával, és a magyarság ügyének kell a jövőmet áldozni. Igent mondtam, elvállaltam ezt a feladatot, amiben a reményeim szerint nemzeti szinten van egyfajta egyetértés. Mára már három kérdésben alakult egyetértés, az állampolgárság, a választójog ügyében, valamint abban, ha valakik a határ másik oldalán élnek tömbben és a szülőföldjükön szeretnének maradni, gyarapodni, a gyerekeik jövőjét biztosítani, akkor nekik legyen arra lehetőségük, hogy európai lehetőségek között éljenek. Vannak erre példák, mint Dél-Tirol, a Feröer szigetek. Tehát egy közösség dönthessen önmaga sorsáról, legyen akár az őshonos magyarság a Székelyföldön.
Ennek a folyamatnak köszönhetően sikerült nyolcszázezer magyart honosítani. Vajon szerte a világon még hány százezer embert lehet így megtalálni, éljenek akár az amerikai kontinensen, Izraelben, Ausztráliában? Van remény arra, hogy állampolgárságot kapjanak? Szavazópolgárokat akarunk vagy inkább magyarokat?
Ez egy fontos kérdés, amit mindenhol rögzíteni kell. Szó sincs arról, hogy egyfajta szavazógépekre lenne szükség. Az állampolgárság alapján kérhetnek ezek az emberek regisztrációt, ami nem kötelező. Ugyanakkor azt valljuk, egyfajta állampolgárság létezik, amihez bizony jogok is csatolódnak, ilyen a szavazati jog. Ami a nyolcszázezer főt illeti, már ezt a számot is meghaladtuk. Most volt a Magyar Állandó Értekezlet, ott elhangzott, lassan már a kilencszázezerhez közeledik azoknak a száma, akik a könnyített honosításnak köszönhetően állampolgárságot kaptak. Még van jelentős tartalék, már ami a magyar állampolgárságot jelenti, hiszen vállaltuk, 2018-ra ez a szám el kell érje az egymilliót. Nagyon remélem, hogy mindenki, aki szeretné felvenni a magyar állampolgárságot, annak erre lehetősége van. Az is fontos, hogy ahol már a többedik generáció él, lehessen lehetőség erre, de nem csak az állampolgárság felvételéről van szó, hanem azokról a programokról is, amelyek hozzásegítik a mai generációt is, hogy megőrizzék az identitásukat, megszerezzék a nagyszüleik nyelvének ismeretét. Vannak olyan programjaink, amelyek elősegítik ezt, mint olyan nyári egyetem, ahol a magyarul nem beszélő, de magyar identitással rendelkezőket várjuk.
Ön már országgyűlési elnökként is fontosnak tartotta ezt az ügyet, ha jól emlékszem.
Valóban, örülök is annak, hogy ezt említette, hiszen a magyarság sorskérdéseivel való foglalkozás visszanyúlik 2003-ra.Akkor gondoltunk arra, hogy a parlamenti diplomácia lehetőségeit felhasználva hozzuk létre a kárpát-medencei magyar képviselők fórumát, legyen a parlamenti diplomáciában egy olyan párbeszéd, ami nagyon szükséges.
Ön házelnökként azért egy jóval bővebb kerettel dolgozhatott, most ez mennyivel más, milyenek a mindennapjai?
Én sosem gondoltam arra, hogy a házelnökség örökké tart, igyekeztem megmaradni olyan embernek, mint amilyen voltam, bármilyen munkát elvégzek. Volt, aki kérdezte tőlem, hogy egykori házelnökként miért mentem el egy alacsonyabb beosztásba, erre azt tudom mondani, amíg erőm és lehetőségeim vannak arra, hogy a népet szolgáljam, azt meg is teszem. Nem a cím, a rang a fontos, hanem az, mit is tudok hozzáadni a nemzethez, amelynek magam is alkotó tagja vagyok. Vannak példaképeim, mint például Rivlin úr, aki Izrael elnöke jelenleg, aki sokat beszélt nekem a diaszpóra jelentőségéről. Nagyon szeretném, ha példát vehetnénk a Zsidó Világkongresszusról, ahol az Izraelben, másutt élő zsidók a közösségért képesek összefogni, erre nagyon kevés példa van a világban. Remélem azt is, hogy azokkal a lépésekkel, amelyek történtek a magyarság ügyében, képesek leszünk a magyarság sorskérdéseivel foglalkozni, itthoniak, a Kárpát-medencében, a diaszpórában élők, egy asztalnál ülve. Döntsünk, nem csak a saját sorsunkról, hanem a gyermekeink, az unokáink jövőjéről. A rendszerváltás óta már eltelt 26 év, ez közel kétharmada az előtte lévő Kádár rendszernek,ez rengeteg idő, érdemes számot vetni, hogy mit is tettünk ez alatt az évek alatt. Beváltottuk-e azokat a reményeket, amiket a rendszerváltozáskor megfogalmaztunk, ha nem, akkor hol kell korrigálnunk.
Hol? Elégedett az eredményekkel?
Nem vagyok elégedett, a rendszerváltó és az előző elit megkötötte a mag megállapodásait, elhitetve a lakossággal, hogy a politikai rendszerváltás elhozza a szabadságot, a gazdasági a jólétet, Európa pedig egy új szellemiséget hoz. Ma már látjuk, Európának is újra kell fogalmazni önmagát, nem ártana a közösségi szolidaritás sem. Ahogy azt is látjuk, a piacgazdaság nem mindenkinek hozott jólétet, ezekben a kérdésekben közösen kell döntenünk, nem mindig az a jó magatartás, ha mindenre kapásból nemet mondanak. Nekem a demokrácia azt jelenti, hogy tiszteljük egymást.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
